Vége a két hónapon át tartó vitának, megműtik az agydaganatos fiút

agydaganat
Pozsony |

Ma minden bizonnyal végre megműtik azt a 15 éves agydaganatos gyermeket, aki már több mint két hónapja vár a beavatkozásra. A hátráltatás oka: a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézete (NÚDCH) és a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) idegsebészeti osztálya arról vitatkozott heteken át, hogy hol végezzék el az operációt. Az ügybe Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszternek kellett beavatkoznia.

A 15 éves beteget agydaganat miatt műtötték meg júliusban, a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetében. Most azonban újra kell operálni, mivel nem sikerült eltávolítani a teljes daganatot, s komplikációk merültek fel. Ladislav Kužela, az NÚDCH vezérigazgatója úgy véli, hogy a beavatkozás során helyesen jártak el, és az orvos nem hibázott. „Az operáció utáni komplikáció sajnos a műtét egyik lehetséges velejárója. Az eljárás menetéről egy elismert külföldi intézménnyel is egyeztettünk, ők is megerősítették, hogy nem hibáztunk” – magyarázta az NÚDCH vezérigazgatója.

Kockázatos átszállítás?

A gyermek anyja azonban ragaszkodott hozzá, hogy az új operációt már Juraj Šteňo, a Pozsonyi Egyetemi Kórház idegsebészeti osztályának főorvosa végezze el. Kužela azonban nem egyezett bele, hogy a gyermeket átszállítsák az UNB intézetébe, elmondása szerint a beteg számára túl kockázatos lenne egy ilyen átszállítás. Ehelyett felajánlotta, hogy Šteňo végezze el a beavatkozást az NÚDCH épületében, és ehhez biztosítják számára a kellő felszerelést is. Šteňo szerint azonban az átszállítás egyáltalán nem okozna problémát, hiszen a két épület alig 200 méterre található egymástól, és már máskor is szállítottak át hasonló állapotban lévő betegeket.

Felszín alatti ellentét

Az UNB idegsebészei múlt héten nyílt levélben értesítették Andrea Kalavskát a fejleményekről, elmondásuk szerint a NÚDCH mindössze ürügyet keres, hogy ne kelljen átszállítani a betegeket. Az intézmény idegsebészeti centruma idén tavasszal jött létre, és azóta a beteg gyermekeket egyáltalán nem szállítják át az UNB idegsebészeti klinikájára. „A szülőkkel pedig egyáltalán nem működnek együtt, ha úgy döntenek, hogy a gyermeküket más intézményekbe akarják átszállítani” – olvasható a levélben. Šteňo hangsúlyozta, hogy az NÚDCH idegsebészeti központja az UNB szakemberinek részvétele nélkül alakult, holott sokuk már több tíz éve végez agydaganatos műtéteket. Végül hozzátette, hogy hajlandó lenne megoperálni a gyermeket az NÚDCH épületében is, azonban elmondása szerint „hivatalos megkeresést ezzel kapcsolatban egyelőre nem kapott”.

Kalavská közbelépett

Andrea Kalavská egészségügyi miniszter elmondta, hogy teljes mértékben támogatja a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetét, és nem lát problémát abban, hogy az összes beteg gyermeket az idegsebészeti központban látják el. Éppen ezért megfelelő megoldása lenne, ha a beteget itt kezelnék, hiszen a szakemberek is ezt javasolják. Kalavská szerint továbbá az is járható út, hogy a szülők döntenek a gyermek sorsáról. „Mondja meg az anya, hogy mit akar. A szakemberek tiszteletben fogják tartani a döntését” – fogalmazott a miniszter, aki azt is felajánlotta a családnak, hogy ha nem tudnak itt megegyezni a műtéten, ő már a prágai Motol Egyetemi Kórházzal is tárgyalt, ahol hajlandóak elvégezni a beavatkozást. „El tudják képzelni, mennyire kínosan éreztem magam, amikor felhívtam a prágai kórházat és arra kértem őket, végezzék el a műtétet, mert itt képtelenek megegyezni és azon veszekednek, ki végezze el a beavatkozást, míg a gyermek meg vár?” – kérdezte Kalavská.

Šteňo viselkedését elfogadhatatlannak nevezte, ezért visszahívta őt az egészségügyi minisztérium fő idegsebészének pozíciójából. Bírálta az UNB idegsebészeti osztályának működését, hangsúlyozta, hogy az utóbbi két évben rengeteg probléma volt az osztállyal. Šteňo tegnap közölte: tudomásul veszi, hogy a miniszter leváltotta a fő idegsebészi posztról, ám az ügyben tett minden korábbi kijelentése mellett kitart és meggyőződése, hogy semmilyen hibát sem vétett. „Igazolható, hogy semmilyen etikai vétséget nem követtem el. Amint beigazolódik, hogy a műtétet teljes altatásban végezhetjük, akkor nekilátok. Ma vagy legkésőbb holnap” – mondta Šteňo. A gyermek műtéte tehát az anyja eredeti kívánsága szerint fog zajlani úgy, ahogy azért két hónapig harcolt. Átszállítják az egyetemi kórház idegsebészeti osztályára, majd a beavatkozás után visszaviszik a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetébe.

(nar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?