Százhetven éve torolta meg a magyar szabadságharcot a véreskezű Haynau báró a tizenhárom tábornok kivégeztetésével. De vannak még néhányan, akik a listára kívánkoznak, érdemeikért ugyanis nekik is veszniük kellett, ha nem is éppen 1849. október 6-án, vagy nem Aradon.
Egy kis pontosítás az elejére: az aradi tizenhárom kivégzett magas rangú katona közül csak tizenkettő volt tábornok, Lázár Vilmos mindössze ezredes volt, viszont a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított, így a tábornokok közé sorolták. Kevesebb szó esik arról a további négy személyről, aki befolyásából, a szabadságharc kimenetelére gyakorolt hatásából kifolyólag szintén a császári rögtönítélő bíróság áldozata lett. Ormai Norbert, Battyhyány Lajos, Jeszenák János, Kazinczy Lajos és Ludwig Hauk izgalmas életrajzát tekintjük át az alábbiakban.
Egy morva–némettel kezdték
Ketten közülük német anyanyelvűek voltak, Ormai Norbert például csak a szabadságharc kitörése után vette fel magyar vezetéknevét. Auffenberg néven született morvaországi német arisztokraták gyerekeként, Olmützben végezte el a katonaiskolát, s 1840-ben letartóztatták, mert kapcsolatba került a galíciai lengyel hazafias mozgalommal. A szabadságharc kitörésekor Munkács várában raboskodott, mert 1847-ben tizennégy év börtönre ítélték. A Battyhyány-kormány engedélyével szabadult, később Kossuth szárnysegédje lett. Harminchat évesen ő lett az első aradi vértanú, hiszen Haynau őt már 1949. augusztus 22-én kivégeztette, és megígérte, hogy a császári seregből a magyar hadseregbe átlépett magas rangú katonákra kivétel nélkül ez vár.
Az első felelős miniszterelnök
Nem Aradon, de a tizenhárommal egy napon, október 6-án halt golyó általi halált a pesti Újépületben gróf Battyhyány Lajos. Ő volt az első felelős magyar miniszterelnök, kormánya 1848. március 23-ától ugyanazon év október 2-áig működött, ami az akkori állapotokhoz képest figyelemre méltó hosszúságú idő. Battyhyány az alkotmányos monarchia híve volt, nagy formátumú államférfi, aki képes volt 1848 során Béccsel hosszú ideig elfogadtatni a magyar törekvéseket. Őt is kötél általi halálra ítélték, de felesége becsempészett a cellájába egy apró tőrt, és Battyhyány több helyen megsebesítette vele magát a nyakán. A vérveszteség miatt legyengült, de élénkítőszerekkel olyan állapotba hozták, hogy ki tudjon gyalogolni a vesztőhelyre. Megállapították, hogy felakasztása nem kivitelezhető, ezért az agyonlövés mellett döntöttek. A másik magyar szabadságharcos miniszterelnök, Szemere Bertalan húsz évvel túlélte Battyhyányt, mivel Világos után sikerült Törökországba menekülnie (augusztusban a Szent Korona kalandos történetéről szóló írásunkban említettük, hogy Orsova melletti elásása előtt fejére próbálta a koronát), és miután visszatérhetett Magyarországra, a politikai életben is részt vett.
Nyitra vármegye főispánja
Jeszenák János pozsonyi születésű, világlátott nemesember volt, akit valamiért taszított a hivatali munka, így inkább kiterjedt (jó részben csallóközi) birtokainak igazgatásával foglalkozott. A politika viszont érdekelte, levelezett például gróf Széchenyi Istvánnal, akinek a nézeteit magáénak vallotta, később Battyhyány Lajossal került közelebbi kapcsolatba. Nyitra megye főispánjaként őt nevezték ki a Felföldön a szabadságharcos csapatok ellen lázadó szlovák felkelők ellen indított csapatok kormánybiztosává. Hogy a szlovák felkelőket sikerült hatástalanítani, jórészt az ő érdeme. 1849 tavaszán csatlakozott Görgey feldunai hadtestéhez, és vele tartott Aradra. Az oroszok ejtették fogságba, s átadták az osztrákoknak. Jeszenákot Csány László kormánybiztossal egyszerre végezték ki Pesten.
Kriptáját Pozsonyban, a Kecskekapu utcai evangélikus temető felső végében találjuk, rendszeresen tartanak itt magyar megemlékezéseket is március 15-e alkalmából.
A nyelvújító fia
1849. október 25-én érte el a sorsa a huszonkilenc éves Kazinczy Lajost, a nyelvújítás atyjának tekintett Kazinczy Ferenc legfiatalabb fiát, aki 1820-ban Széphalmon nyolcadik gyerekként született a Kazinczy családba. Katonai utásziskolában tanult, 1841-ben már tiszti rangot szerez. 1848 tavaszán jelentkezik a szerveződő magyar hadseregbe, részt vesz az első fontos magyar győzelemként ismert pákozdi csatában, és a magyarokat Bécs előtt megállító schwechati vesztes csatában is. Egyre magasabb katonai rangokat szerez, a győzelmes tavaszi hadjáratban Klapka György mellett dandártábornok. A nagysallói csatában nyújtott teljesítményéért a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát kapja. 1849 nyarán Komárom várát biztosítja egy Csallóközben mozgó, afféle kihelyezett várőrsereggel. Augusztusban hétezer katonával Erdélybe küldik Bem csapatainak megsegítésére, de már későn. Világos után ő is az oroszok előtt tette le a fegyvert, azok pedig átadták a császári törvényszéknek. Enyhítő körülmények miatt őt „csak” vagyonelkobzásra és golyó általi halálra ítélték.
Kegyelmet kapott… de mégsem
Ludwig Hauk még Ormainál is németebb, pontosabban osztrák származású volt, az itt felsorolt kivégzettek közül pedig 1799-es születési dátumával a legidősebb. A császári sereg hadnagya volt, de már az 1820-as évek közepén leszerelt. 1848 őszén csatlakozott a bécsi forradalmárokhoz, és újságcikkekben is támogatta a felkelés ügyét. Hamarosan katonai alakulat irányítását bízták rá, a bécsi forradalom elbukása után pedig Magyarországra szökött (távollétében tizenkét évi fogságra ítélték). Kossuth biztatására írta meg A Habsburg ház utolsó órája című pamfletjét. Ott volt a szabadságharc tulajdonképpeni végét jelentő temesvári csatában, majd Biharkeresztesen esett fogságba, táskájában az említett pamflettel. 1849 nyarának végén Pestre szállították. Igazából még meg is úszhatta volna enyhébb büntetéssel, ha nem Haynaura bízzák, aki decemberben Aradra vitette. Schwarzenberg osztrák miniszterelnök a megtorlások keltette nemzetközi felháborodásra hivatkozva húsz év börtönt javasolt Hauknak, Haynau viszont ennek ellenére megerősítette Hauk aradi halálos ítéletét, s 1850. február 19-én végre is hajtották.
Sok magyar szabadságharcos katona igyekezett 1849 augusztusában az osztrákok helyett az oroszoknak megadni magát, emberségesebb bánásmódot remélve. Az orosz cár ajánlotta is Ferenc Józsefnek, hogy tanúsítson megbocsátást a felkelők iránt, s végül a cári sereg az összes foglyot átadta az osztrákoknak, pontos jegyzék alapján. Többek között ezért sem valószínű, hogy Petőfit, ha túlélte volna a segesvári csatát, elhurcolták volna az oroszok. A magyar szabadságharc rangos résztvevői közül tehát csak az tudta túlélni a megtorlásokat, akinek sikerült külföldre, Törökországba szöknie.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.