Blahová lemondott az SaS frakcióvezetői posztjáról, Kiššová is kilép a pártból

Natália Blahová

Natália Blahová parlamenti képviselő lemondott az SaS frakcióvezetői posztjáról. Erről kedd reggel tájékoztatta levélben a parlament elnökét. Az információt maga Blahová erősítette meg a TASR hírügynökségnek. A pártból kilép Jana Kiššová parlamenti képviselő is.

Blahová azzal indokolta a döntését, hogy a frakció és a párt is „szétzilálódott”, ezért úgy gondolja, hogy a képviselőknek másik frakcióelnököt kell választaniuk.

Richard Sulík, az SaS elnöke tudomásul vette a döntést. „Ez egy logikus lépés, amely a képviselőnő pártból való kizárásával függ össze. Az új frakcióelnököt a képviselők a szerdai frakcióülésen választják meg” – közölte a pártelnök. Blahovát a szombati (október 5.) jelölő kongresszuson zárták ki az SaS-ből.

Kedden Jana Kiššová, az SaS alelnöke is bejelentette távozását a pártból. „A mai SaS már nem az a párt, amelybe tíz évvel ezelőtt, ideálokkal telve beléptem. Számomra már elviselhetetlen itt a légkör, és nem akarok tovább fuldokolni. Feszültséggel teli időszakon vagyunk túl, jellemek törtek meg, nehéz döntések születtek és régi barátságok estek szét” – fogalmazott Kiššová. A politikai jövőjéről nem árult el konkrétumokat, csak annyit mondott, hogy nem az elhamarkodott döntések embere.

Sulík korábban Kiššovának ajánlotta fel a harmadik helyet a párt 2020-as parlamenti választásokra állított jelöltlistáján. Kiššová és Blahová is tagjai voltak az SaS Demokratikus magjának.

Sulík értékelte, hogy Kiššová megszívlelte a felszólítást a pártból való távozásra, és hozzátette, sajnálja a történteket. „Sajnos a Demokratikus mag nevű csoportosulás mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez így végződjön. Több megegyezési javaslatot is elvetettek, sőt a kommunikációt is visszautasították” – közölte a liberálisok vezetője. Hozzátette: Kiššová akkor is indulhat a listán, ha nem tagja a pártnak.

Kedden Jozef Rajtár is lemondott az SaS-frakció alelnöki posztjáról, a pártból azonban egyelőre nem lép ki. A politikai jövőjéről a napokban fog bővebben nyilatkozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?