Hapal a pesti meccsre alapozna, Koštrna helyett Sekulič

hapal

„Azt kell folytatnunk, amit Budapesten játszottunk a második félidőben” – mondta Pavel Hapal szövetségi kapitány a szlovák labdarúgó-válogatott gyülekezőjén Somorján a csütörtöki, Wales elleni Eb-selejtező kapcsán.

 

A vasárnapi gyülekezőre 14 játékos érkezett meg a keretből, a többiek később csatlakoznak a nemzeti csapathoz. A legnagyobb kérdőjel a két jobbhátvéd, Peter Pekarík és Kristián Koštrna egészségi állapota volt. A Hertha védője az előző válogatottmeccs előtt sérült meg, azóta nem játszott, a DAC játékosa pedig szombaton nem tudta vállalni a játékot a nagyszombatiak ellen.

„Pekaríknak nincs semmi gondja, egészségesnek érzi magát. Koštrna elment kivizsgálásra, bízunk benne, hogy nincs komoly gond a vádlijával. A Spartak ellen főleg azért nem játszott, mert nem akart kockáztatni. Még egy játékos bajlódik kisebb sérüléssel, Šafrankónak kiment a bokája a legutóbbi bajnokin” – mondta Hapal.

A védelemből biztosan hiányozni fog Denis Vavro, aki sárga lapok miatt nem játszhat.

A szövetségi kapitány már a horvátok és a magyarok elleni meccsek előtt sem akart belemenni olyan fejtegetésekbe, melyik lesz a selejtezősorozat kulcsfontosságú mérkőzése, és a walesiek elleni összecsapásról is hasonlóan nyilatkozott. „Még három mérkőzés vár ránk, és mindegyik fontos lesz, nem akarom azt mondani, hogy ez a kulcsmeccs. Győzni szeretnénk, és rehabilitálni magunkat a nézők előtt a horvátoktól elszenvedett vereség után. Remélem, hogy a csapat hasonlóan fog játszani, mint Budapesten, főleg a második félidőben” – hangsúlyozta Hapal.

A szlovákok 2:1-re győzte a Groupama Arénában, és jelenleg 9 ponttal a csoport második helyén állnak a tízpontos Horvátország mögött, jobb egymás elleni mérleggel megelőzve a szintén kilencpontos magyar válogatottat. Walesnek hat pontja van, Hamšíkék tehát egy esetleges győzelemmel nagy lépést tennének az Eb-részvétel felé.

A szlovákok márciusban 1:0-ra kikaptak Cardiffban, de Hapal szerint a walesiek teljesen másképp teljesítenek otthon, mint idegenben. Hozzátette, kielemezték a walesiek játékát, a 4:4-es gólkülönbségük is sokatmondó, nem lőnek, de nem is kapnak sok gólt. „Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy elöl nagyon mozgékonyak, gyorsak, Bale egymaga képes meccseket eldönteni” – zárta a szövetségi kapitány.

 

Frissítve:

A mágneses rezonancia után kiderült, Koštrnára mégsem számíthat a kapitány. "Kiderült, hogy kisebb mértékben az izom is sérült" - nyilatkozta Fegyveres Zsolt, a válogatott orvosa. 

A DAC hátvédjének helyére Boris Sekuličot hívta be Hapal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?