Szilánkos képviselet

fórum

Sok elvi kérdésben egyetértenek, mégsem tudnak megegyezni az együttműködés formájában a pártok – leginkább ez látszik az elmúlt hónapok történéseit figyelve. 

A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetben október 3-án a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet jövőjéről tartottak politikai kerekasztalt. Az egyes pártokat Gál Zsolt (Magyar Fórum), Kárpáty Ernő (Progresszív Szlovákia), Mózes Szabolcs (Összefogás), Nagy Dávid (MKP) és Ravasz Ábel (Híd) képviselte, a moderátor Öllös László politológus, egyetemi oktató, a Fórum Intézet elnöke volt. Az itt olvasható beszélgetés csak a moderátor kérdéseit tartalmazza, a közönségtől érkező kérdéseket nem.

ÖL: A jelenlegi politikai reprezentációnk ágas-bogas erdejének különféle ágai és bogai ülnek az asztal mögött. Arra kérem a vendégeket, röviden foglalják össze, hogyan látják a politikai közeljövőnket. Az ő szempontjukból mi fontos, mit kellene tenni.

KE: A Progresszív Szlovákia egy új párt Szlovákiában. A közvélemény-kutatások szerint a második legerősebb párt az országban. Augusztusban jött létre a magyar platform, amely a felvidéki magyarok érdekeit szeretné képviselni. Alulról építkező kezdeményezés a magyar platform, amelynek tagjai nem csak párttagok. Mindenki számára nyitott, aki eredményeket szeretne elérni a felvidéki magyarok számára, ami nem egyzerű feladat, nagyon sok témakör van: a kétnyelvűség, az oktatás, a mezőgazdaság területén sok olyan probléma gyülemlett fel, amelyre a Progresszív Szlovákia megoldást keres. A magyar platform feladata, hogy a paramentben legyen magyar érdekképviselet. A Progresszív Szlovákia programja is felvállalja a magyar témákat országos szinten.

GZS: A Magyar Fórum pártot azért alapítottuk, mert Szlovákiaban kialakult a túszul ejtett állam, ami rendszerszinten korrupt, az összes közbeszerzést megdézsmálják a hatalmon lévő pártok. A legfelsőbb államvezetés összefonódik a szervezett bűnőzéssel. A miniszterelnök egy áfacsaló lakásában él. A szomszédját, Kočnert a Kuciak-gyilkossággal vádolják meg. A titkárnője és szeretője pedig egy olasz maffiózónak az élettársa. Ebben a helyzetben a legnagyobb kérdés Szlovákiában az, hogy le lehet-e váltani a Smert, a maffiaállam fő megtestesítőjét, és aki finommechanikailag tökéletesen beállította ezt a rendszert. Úgy gondoltuk, hogy a szlovákiai magyaroknak is kell egy olyan párt, amely garanciát jelent, hogy nem lesz Fico szövetségese. A zászlóbontás óta hangsúlyozzuk, hogy kizárjuk az együttmáködést a Smerrel, az SNS-szel és Kotlebáékkal. Ez a legfontosabb mondanivalónk.

MSZ: Az is fontos, hogy milyen a szlovák kép, de ha megnézzük az elmúlt harminc évet, akkor a valóság nagyon szomorú. Dél-Szlovákia lemaradása nem csökkent, hanem nőtt. A felvidéki magyarság arányszáma és tényleges száma is csökkent. Ezen a téren is nagy a kilátástalanság. A társadalmi vetület után, ha megnézzük a politikai helyzetet, akkor azt látjuk, az elmúlt tíz évben megosztottság volt. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy van két nagy párt és két kis párt. Ha őszinték vagyunk, akkor felismerjük, hogy külön-külön senkinek nincs esélye bejutni a parlamentbe. Nyáron megpróbáltunk nyomást gyakorolni a pártokra, hogy egyezzenek meg, a megegyezést kísérje tartalmi és személyi megújulás, ami garantálja, hogy megmaradjon a szlovákiai magyar érdekképviselet 2020 után. Nem született koalíció, nem lett egyezség. Ezért úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy mozgalmat, amelybe megpróbáljuk becsatornázni a többieket. Az aláírásokat már összegyűjtöttük, most a bejegyzésre várunk. A tapasztalat az, hogy a fiatalok közül sokan reagáltak pozitíven, azt mondták, az eddigi kínálat kiábrándító.


RÁ: A kollégákhoz képest viszonylag egyszerű helyzetben vagyok, mert a Hídról mindenki tudja, hogy kicsoda, micsoda és milyen. Mindenkinek van egy jó gondolata a Hídról, és mindenkinek van egy rossz gondolata a Hídról. Ezzel egyébként én is így vagyok. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az egyetlen olyan kisebbségi érdekképviselet az országban, amelyik képes eredményeket elérni, az a Híd. Tíz éve ez a párt azzal a gondolattal indult, hogy a tisztán etnikai érdekképviselet nem lesz képes biztosítani azokat a szavazatokat, amelyekre a fontos reformokhoz szükség van. 2016-ban a Híd hozott egy döntést, kormányra lépett a Smerrel, ami sokaknak nem tetszik, másoknak tetszik, ők kevésbé hangosak. Folyamatosan a legfontosabb téma: miért léptünk be a kormányba, és miért nem hagytuk ott a kormányt. Azért léptünk be, hogy el tudjuk érni azokat eredményeket, amelyeket hosszan tudnék sorolni. A kilépéssel kapcsolatban az én véleményem az volt, hogy meg kellett volna tennünk. 2020-ban is az lesz a helyzet, mint 2016-ban vagy 2012-ben volt, ha lesz kisebbségi érdekképviselet a parlamentben, azt a Híd fogja alkotni. Végezetül megjegyzem, hogy a meghívottak közül hiányzik egy párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ).

ND: Az egyik szemem sír, a másik nevet. Azért nevet, mert örülök, hogy itt lehetek. Örülök, hogy van egy ilyen fórum, ahol egymással vitázhatunk. Annak oka, amiért viszont sír az egyik szemem, hogy mindannyiunk neve után egy másik párt neve szerepel. A felvidéki magyarság jövője attól függ, hogy marad-e az, amit itt most látunk, vagy össze tudunk-e fogni, ki tudunk-e alakítani valamilyen egységes érdekképviseletet. Az idős, harminc éve politizálókkal szemben van egy előnyünk, nincs közös múltunk, nincsenek tüskék. Nem látom akadályát, miért ne tudnánk együttműködni. Nekünk, a fiataloknak kell példát mutatnunk, hogy össze tudunk fogni. Ha ez nem történik meg, nem jósolok fényes jövőt közösségünknek.

ÖL: Én intézek egy-két kérdést a részvevőkhöz, utána kérdezhetnek a többiek. Először a Progresszív Szlovákiához fordulok. Elolvastuk a nyilatkozatokat a magyar platform megalakulásáról. Figyeltük, hogy milyen konkrét célok és ígéretek hangzottak el. A szélesebb közösségünk néhány éve elfogadott egy nyilatkozatot, amely úgy ismert, mint a Szlovákiai Magyar Minimum. Ez a szlovákiai magyarok megmaradásának a minimális feltételrendszerét tartalmazza. Ami a Progresszív Szlovákiától elhangzott, az ennek a minimumnak a közelébe se ér.

KE: Az elmúlt harminc év politizálása vezetett ahhoz, hogy a választók kiábrándultak. A programunkban szerepel a kétnyelvűség, nem csak látszatintézkedések, kétnyelvű táblák. A kisebbségek jogállását törvénybe szeretnénk foglalni. Meg akarjuk állítani az asszimilációt. A kettős állampolgárság negatív hatásait eltörölnénk. Célunk elérni, hogy a szlovák nyelvet idegen nyelvként oktassák a szlovákiai magyar iskolákban. Az itt jelenlévőkkel szemben a Progresszív Szlovákia garantálni tudja, hogy bejut a parlamentbe, és fölvállalja a magyar ügyeket.

ÖL: Azt hallottuk, hogy mit nem tesz a Magyar Fórum. Azt nem hallottuk, hogy mit tesz. Hogyan akarja az elégedetlenkedőket felszívni a párt? A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy ez egyelőre nem megy.

GZS: A programunk egy része már fenn van a honlapunkon. Rögtön az elején szerepel, hogy a szlovákiai magyarság hátrányos helyzetbe került. Ez megnyilvánul a közmédiában, az autópálya-építésben, a vasútfejlesztésben, a nyelvhasználati jogokban és így tovább, hosszú a lista. Ezeket az egyenlőtlenségeket meg kell kezdeni fölszámolni. A közigazgatási határokat rosszul határozták meg, mi visszatérnénk a történelmi régiókhoz, továbbá megváltoztatnánk az önkormányzatok finanszírozását. Részletes programbeszámolóra most nincs mód. A másik kérdésre a válasz az, mi is érzékeljük, hogy egyelőre nem szerepelünk jól a közvélemény-kutatásokban. Mi is abban látjuk az esélyt, hogy valamilyen összefogásban induljunk. Érzékeljük azt az igényt a szlovákiai magyarság körében, hogy valamilyen típusú összefogás megszülessen.

ÖL: A választási párt úgy működik, hogy bizonyos szervezetek összerakják. Aztán közösen, erejüket összeadva megpróbálják átlépni a parlamenti küszöböt, jelen esetben az öt százalékot. Mi történik, ha nem adják össze? Még mindig nem állt össze…

MSZ: Én optimista vagyok, mivel a szereplők többsége abban érdekelt, hogy elérjünk valamit. Az Összefogás nem azért jött létre, hogy az ötödik párt legyen, hanem azért, hogy ez legyen az a jogi keret, a választási párt, ahol  mindenki találkozhat. Fordítva szerintem nem működik. Például ha az MKP szeretne egy választási pártot létrehozni, az fából vaskarika lenne, mert az semmiben sem különbözne attól, ami 2016-ban volt. A Hídnak is volt egy olyan javaslata, hogy induljanak a többiek az ő listáján. Ezeknél a pártoknál megvan egy üvegplafon, ameddig tudnak növekedni. Az Összefogás előnye, hogy új szereplőket, elsősorban fiatalokat is be tud vonzani.

ÖL: Hallottuk korábban, ha valamelyik párt bejut a parlamentbe, az a Híd lesz. A közvélemény-kutatók többször négy százalék alá mérték a pártot. És ismertek a választási eredmények, a köztársaságielnök-, valamint az EP-választás eredménye. Hogy lesz ebből öt százalék a parlamenti választáson?

RÁ: A Híd továbbra is a saját útján megy. Az említett két választás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A parlamenti választáson általában erősebbek vagyunk, ebben bízom most is. A Hídnak eltérő elképzelése van, mint az itt jelenlévő többi pártnak. A nemzetiségek egymással és a többséggel összefogva próbálják megteremteni a lehetőséget arra, hogy a politikai céljaikat elérjék. Például olyan dolgokat lehet megcsinálni, mint a kisiskolák megmentése, a nemzetiségi iskolák támogatásának a növelése vagy az autópálya-építés délen. A Híd számos eredményt ért el Dél-Szlovákiában. Még mindig a Híd van a legközelebb az öt százalékhoz. Igyekszünk reflektálni azokra a hibákra, amelyeket elkövettünk. Ezekből a hibákból volt sok. Ha nem gondolnám így, akkor nem ülnék itt, s nem is lenne rám szükség. Erre a pártra szükség van, ha lesznek partnereink – az itt lenézett MKDSZ-en kívül –, akkor ennek örülni fogok, ha nem lesznek, akkor egyedül fogjuk megcsinálni.

ÖL: Az országban számos fontos esemény történik, ügyek vetődnek fel. A pártok arra törekednek, hogy a saját ügyeiket nyomják előtérbe, ők irányítsák a kommunikációt. Minden párt arra törekszik, hogy reagáljon arra, ami a közvéleményt foglalkoztatja. Az ember figyeli azt, melyek azok az ügyek, amiket az MKP tol előtérbe, mire reagál. Nagyon meregetni kell a szemünket, hogy valamit találjunk. Csinál valamit ez a párt?

ND: Részben osztom a véleményt. Most nemcsak az MKP-t, hanem a Via Novát is képviselem. Mi, fiatalok próbáljuk elérni, hogy ezek a reakciók gyorsabbak legyenek. A legfontosabb most az, hogy ne konfrontálódjunk, találjuk meg a közös hangot. Nem látom annyira borúsan a helyzetet, hiszen a legfontosabb eseményekre időben reagált a párt. Ugyanakkor elismerem, lehetett volna még aktívabban kommunikálni. Nyáron az MKP arra törekedett, hogy megszülessen az egységes képviselet, talán ezért is jutott kevesebb idő más típusú kommunikációra. Folyamatban van a programírás. Az abszolút prioritás azonban az egység megteremtése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?