Jachton készült szexfotót és szexvideót tettek közzé Győr fideszes polgármesteréről

Borkai Zsolt

Egy fiatal szőke nővel folytatott szexuális aktusa közben készített fotót és videót tett közzé Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesteréről egy névtelen szerző által írt blog.

A blog súlyos állításokat fogalmaz meg a politikusról és a vele baráti viszonyban álló ismert helyi ügyvédről, Rákosfalvy Zoltánról. A poszt írója annyit fűzött a képhez – amelybe egy másik, fekete hajú nő is belelóg, nem lehetetlen, hogy a képet is ő csinálta –, hogy gondolkodjon el mindenki, miből futja Borkainak ilyen legalább 15 millió forintos bulikra, valamint hozzátette, hogy folytatja, és „még több akciót” ígért.

Az Ördög Ügyvédjének nevezett blog korábban arról írt és mutatta be fotókon, hogy a politikus és ügyvédtársa egy hajón mulat lányok – a szerző állítása szerint prostituáltak – társaságában. A blog szerint egy horvát hajókiruccanásról van szó, amit részletesen dokumentált, és azt írta, hogy ezeket a részleteket folyamatosan meg is osztja a nyilvánossággal. Írt arról is, hogy az utazás résztvevői szexeltek és kábítószert fogyasztottak, most az előbbit fotóval is alátámasztotta. A szőke nőről, akivel Borkai a szexuális aktust folytatja, a rajta lévő öltözet és a felkarján lévő, vélhetően tetoválást rejtő kitakarás miatt ugyanaz, mint akivel a hajó fedélzetén korábban fotózták.

A politikust támadó blog a hajókirándulás mellett korrupcióval és más bűncselekményekkel is vádolta a politikus és az ügyvédet, de konkrét bizonyítékokat nem közölt.

Borkai reakcióként csak egy egymondatos közleményt adott ki, amiben ellenzéki kampánycirkuszról és hazugságokról írt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?