Vágsellye: A szabadidőközpontban megnyitották a tudomány és technika világát

Vágsellye: A szabadidőközpontban megnyitották a tudomány és technika világát
Vágsellye |

A vágsellyei szabadidőközpontban ezekben a napokban nyitották meg azokat az új helyiségeket, amelyekben a gyermekek a tudomány és technika világával ismerkedhetnek. A szükséges anyagi forrásokat a Mám na to c. program pályázatából sikerült előteremteni.

A tudomány és technika világának a létrehozásáról szóló ötlet megvalósítása már az előző tanévben elkezdődött.

„Volt rá lehetőség, hogy 8000 eurót szerezzünk, ehhez azonban a lehető legtöbb szavazatot kellett megszereznie a projektnek. Ezért szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki bekapcsolódott a szavazásba, és segített megszerezni a támogatást”

– közölte Alena Demková, a szabadidőközpont munkatársa.

Az elnyert pénzeszközökből új segédeszközöket vásároltak. „Például laptopokat, építőkockákat, bútorokat és más felszerelést. Ennek köszönhetően a gyermekek saját játékokat programoznak, robotokat irányítanak, és olyan műveleteket végeznek, amelyekkel nem egy felnőttnek gondja lenne” – tette hozzá Demková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?