Jogállamisági feltételekhez kötné az EU-s forrásokat az EB portugál jelöltje

EU: Eseti alapon jogállamisági feltételekhez kötné a közösségi támogatások kifizetését az egyik biztosjelölt
Brüsszel |

Eseti alapon jogállamisági feltételekhez kötné a közösségi támogatások kifizetését, de nem alkalmazna erre automatikus mechanizmust Elisa Ferreira, akit a "kohézió és reformok" nevű portfólió élére jelöltek a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban.

A portugál jelölt az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságának szerdai meghallgatásán rámutatott, hogy érzékeny kérdésről van szó. Az automatikus összekapcsolás szerinte nem kívánatos, ugyanakkor kiemelte, hogy lehetővé kellene tenni az európai uniós források felfüggesztését, amennyiben erre szükség van.

Hozzátette, súlyos gazdasági válság esetén viszont ezen felfüggesztés visszavonására is javaslatot tehetne a brüsszeli testület.

Leszögezte, hogy a lehető legmagasabb összeget kellene fordítani a közös költségvetésből a kohézió támogatására, bár elismerte, hogy a fennálló körülmények miatt a mozgástér ebben korlátozott. Kitért arra is, hogy az EU-nak ideje lenne újabb önálló forrásokra szert tennie.

A szociáldemokrata politikus azt mondta, hogy a 2021-2027-es büdzsékeretre vonatkozó már meglévő javaslat lesz a kiindulási alap, de elképzelhetőnek tart bizonyos módosításokat.

Beszélt arról is, hogy pénzügyi alapot kellene mielőbb felállítani, amellyel az ipari, széntermelő, magas szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának kizöldítését támogatnák, és elmondta, hogy erre vonatkozóan már mandátuma első száz napjában javaslatot kíván benyújtani.

Kérdésre válaszolva elmondta ugyanakkor, hogy ennek a finanszírozásával kapcsolatban egyelőre nem tud részleteket mondani.

A szakbizottsági koordinátorok 24 órán belül értékelik a meghallgatást.

A sajtó hírei szerint eddig három jelöltet, a lengyel Janusz Wojciechowskit, a svéd Ylva Johanssont, illetve a francia Sylvie Goulard-t nem hagyták jóvá rögtön a koordinátorok, ők írásbeli kérdéseket kapnak, amelyek megválaszolását követően esetlegesen ismét meg kell majd jelenniük az illetékes EP-bizottságok előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?