TRAGÉDIA: Forró vízzel kínozta halálra fiát egy férfi ördögűzés közben

kereszt illusztráció

Letartóztatták azt az arizóniai férfit, aki a gyanú szerint megölte hatéves fiát, miközben — állítása szerint — ki akarta belőle űzni az ördögöt — írta meg a New York Times.

A hatóságok szerint a 31 éves Pablo Martinez 5-10 percig folyamatosan forró vizet folyatott a gyerekre, annak haláláig. A férfit múlt hét csütörtökön tartóztatták le a Tucsonhoz közeli Pascua Yaqui törzsi rezervátumban, kedden pedig az ügyészek hallgatták meg.

A férfi arról beszélt, hogy miközben egy másik gyereket és fiát fürdette, valami démonit vett észre fiában, akit meg akart szabadítani. Szerinte a gyereken természetellenes düh jelei mutatkoztak, a gonoszt pedig úgy akarta kiűzni, hogy fia fejét a csap alá tartotta.

A bírósági iratok szerint 5-10 percig tartotta így a fiút, aki haláltusája közben le is nyelte a forró vizet. A másik gyerek látva a kisfiú szenvedését, sírva fakadt, de a férfi nem hagyta abba a kínzást.

Romelia Mertinez, az áldozat nevelőanyja a hatóságoknak arról számolt be, hogy gargalizáláshoz hasonló hangokat hallott a fürdőszobából, amit azonban zárva talált. Amikor sikerült bejutnia, látta, ahogyan Pablo Martinez a csap alá szorítja a fiú fejét. Többször is rákiáltott, hogy hagyja abba, de a férfi azt válaszolta, hogy „meg kell tennie”. A nő ezután értesítette a hatóságokat és végignézte, ahogyan a férfi megpróbálja újraéleszteni a kisfiút, sikertelenül. A kiérkező rendőröknek a férfi azt mondta, hogy a gyerek démionian viselkedett.

A kisfiút egy hátsó szobában, az ágyon fekve, meztelenül találták meg, nem lélegzett. Kórházba szállították, ahol megállapították a halál beálltát, alkarján, könyökén és fején égési sérüléseket találtak.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?