A hely Szerda, a nap péntek, a lényeg Vasárnap

h

Pénteken Dunaszerdahelyen voltam a Vasárnap képviseletében, ezt jelenti a cím. A Csallóközi vásár forgatagában állva volt módomban megfigyelni azt az emberbolyt, mely ha szélsőn is, de munkanapon hömpölygött a cifra sátrak közt. A miénk előtt az útkereszteződésben pont egy élő szobor szobrozott órák hosszat, így amikor éppen nem szólt, nem kérdezett senki, azt, őt tanulmányozhattam közelről aprólékosan. Ezüstre mázolva egy egész ember, a cipőjétől a ruháján át minden egyes hajszáláig, a feje búbjáig. A fülkagylóját néztem, az összes kis kanyarjával, árkával, hajlatával, járatával tökéletes fémfülnek tetszett. Ő maga állt rendületlenül, mint az ólomkatona, ötpercenként mozdított valamit magán a tátott szájjal őt bámuló kisgyerekek nagy riadalmára. Végül ők voltak azok is, akik egy-egy pénzérmét csörrentettek a szobor előtt heverő ugyancsak ezüstre festett kalapba. Fémhatás fémpénzért. Én elmentem a vásárba fémpénzért, dúdolhatná, ha nem volna szobor. Te atyaúristen, hogy micsoda nehéz kenyér lehet ez, gondoltam bámultamban, ólomkenyér, ha maradni akarok a fémvonalnál. Elképzeltem ugyanis azon a kimerítő mozdulatlanságon túl az előkészületeket meg az utómunkát. Én, ugye, felkeltem reggel, kicsit korábban, mint egyébként, hogy időben odaérjek Pozsonyból Dunaszerdahelyre. Miután felkeltem, a szokásos fog-, arcmosás után beleugrottam a nadrágomba, magamra kaptam a huncutkás trikót, felkaptam a táskám, és futás a lifthez, mert Editke már lent várt a szolgálati kocsival. Igaz, hogy ott a sátrunkban végigálltuk a napot, ámde hajlongva, mozogva, Vasárnapokat osztogatva, társalkodva, mosolyogva, kérdezve, válaszolva, estére rohadtul elfáradva, de teli jó érzéssel, a dicséretektől, az elismerő szavaktól szinte a föld fölött járva indultunk vissza. Ráadásul ha szerény is a fizetésünk, de kiszámítható, fix havonta.

Ellenben ez a szoborember vajon mivel kezdi a napját, amikor felkel? Jó, fogat, arcot talán ő is gyorsan mos, a ruhája eleve előfestett, de az abból kilátszó testfelületét, a hajának minden egyes szálát hogyan és főleg mennyi idő alatt festi be? Aztán hozzáérhet-e még ezek után valamihez, vagy nyomot hagy kilincsen, záron, liftajtón, kormányon? Már önmagában ez elég riasztó, de hogy még álljon is egész nap dermedten így, festetten mozdulatlan (hol napsütésben, hol szélben), az nem is tudom, mekkora önfegyelmet, fizikai állóképességet igényel! És persze, tovább is gondoltam, mert olyan vagyok, mint a kíváncsi kisgyerek, hogy miután összeszedi az apró pénzeket, hátára veszi a kis talapzatát, melyen állt, mi módon fog neki este a teste letakarításához? Acetonnal moshat hajat? És a füle apró kis kanyarjait, árkait, hajlatait, járatait vajon hogyan tisztítja meg? Vagy így, fémesen tér nyugovóra fémesre festett dunnák közé? Esetleg állva alszik, kitámasztva, mint lóbokszban a ló, hogy reggel újra ébredve, ne kelljen elölről kezdenie az egész tortúrát? (Meg is kérem a Marit vagy a Pistát, hogy keressen egy ilyen riportalanyt a Vasárnapba, jut eszembe.) Akárhogy is, ez valami borzasztó lehet, és még az a bizonytalan filléres kereset, mely ha a sok kicsi sokra megy is, nagyon sok nem lehet.

Így, ezzel az élő szobor iránt érzett sajnálattal tértem haza, olyan jót zuhanyoztam, amilyet tán még soha, és elárasztotta szívemet a hála és a szeretet. Elsősorban az Ég Ura iránt, hogy mi jó dolga is van Attilának (mármint nekem), és a Vasárnap kedves Olvasói iránt, akik megtiszteltek azzal, hogy odajöttek hozzánk, és elmondták, mennyire értékelik a munkánkat, és még a szemem sem dülledt. Dicsérték a tartalmunkat és a minőséget, dicsérték a szellemiséget, dicsérték a kollégáimat egytől egyig, márpedig énnekem ennél nagyobb dicséretet adni nem lehet.

Élünk.

 

VASÁRNAP Szombathelyen voltam: ez is egy levegőbe épített emberboly.

Móricz Virág: Tíz év

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?