Szlovákia a legelutasítóbb a mássággal szemben az EU-ban

homoszexualitás
Pozsony |

Szlovákiában támogatják legkevésbé az unió országai közül, hogy a szexuális kisebbséghez tartozó embereknek ugyanolyan jogaik legyenek, mint a heteroszexuálisoknak – derült ki az Eurobarometer felméréséből.

A válaszadók mindössze 31%-a ért egyet azzal, hogy a homoés biszexuális embereknek ugyanolyan jogaiknak kellene lennie, mint a heteroszexuálisoknak. Emellett itt válaszolták a legtöbben, hogy nem értenek egyet ezzel az állítással, ezáltal Szlovákia a legelutasítóbb ország. A V4 országai közül a csehek a legelfogadóbbak: 57%-uk adna ugyanolyan jogokat a szexuális kisebbségeknek, mint a többségnek. Leginkább a svédek és a hollandok támogatják (98 és 97%), hogy a jogok függetlenek legyenek a szexuális irányultságtól.

Martin Macko, a pozsonyi szivárványos felvonulás egyik szervezője szerint Szlovákia utolsó helye azzal magyarázható, hogy az országban normálisnak számít, ha a politikai kampányt folytatnak az LGBTI közösség ellen. „Nincs olyan párt, amelynek alapelvei között szerepelne, hogy az LGBTI közösség tagjai egyenjogú részei a társadalomnak. Ehelyett már régóta hamis érveken alapuló, szisztematikus ellenkampányt folytatnak, a családokat fenyegető veszélyként állítják be. Mindennek a média és társadalom is szabad folyást enged. Az európai országok többségében ez nem így van” – áll a szervezet állásfoglalásában.

Semmi házasság

A felmérésben az azonos nemű párok házasságára is rákérdeztek. A lakosság 20%-a ért egyet azzal, hogy engedélyezni kellene a homoszexuális párok egybekelését, ennél jobban csak a bolgárok ellenzik (16%). A hazai megkérdezetteknek csak a 29%-a ért egyet azzal, hogy semmi gond nincs az azonos neműek párkapcsolatával. A megkérdezett magyarok 41%-a válaszolta ugyanezt, Magyarországon az azonos neműek házasságát is többen támogatják, a válaszadók 33%-a tenné lehetővé.
 

Eltérő eredmények

Mackót arról is megkérdeztük, mi az oka, hogy az eredmények jelentősen eltérnek egy másik felméréstől, melyben az élettársi kapcsolatról kérdezték a hazai lakosságot. Ott a válaszadók 57%-a értett egyet az élettársi kapcsolat bevezetésével azonos nemű pároknál. „Két teljesen különböző dologra kérdeztek rá. Az élettársi kapcsolat teljesen új intézmény lenne, amellyel minden pár élhetne, függetlenül a nemtől. Ezért nagyobb a támogatottsága” – véli Macko.
 

Társadalmi elfogadottság

A kérdezők vizsgálták a másság elfogadását is. A hazai megkérdezettek 32%-a tudná elfogadni, ha gyerekének azonos nemű párja lenne. A válaszadók 69%-a pozitívan viszonyulna ahhoz, ha egy kollégája a saját neméhez vonzódna, és 57%uknak nem okozna problémát, ha az ország legmagasabb politikai vezetői közül valaki homoszexuális lenne. Macko kiemelte, hogy bár ezekben a kérdésekben Szlovákia kicsit nyitottabb, mint az előzőekben, az élmezőnybe tartozó országoktól elmarad. „A szexuális kisebbséghez tartozókkal való személyes tapasztalat változtat a többség hozzáállásán” – zárta Macko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?