Orosz Nagydíj – Leclerc ismét a pole pozícióban

Charles Leclerc
Szocsi |

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 21 éves versenyző sorozatban negyedszer végzett az élen időmérőn, és ez az idei, egyben pályafutása hatodik pole pozíciója.

Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) startolhat, míg a harmadik rajthely a másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettelé lett.

Sokáig úgy tűnt, hogy az első sort a két Ferrari szerzi majd ki, ám az utolsó gyors körökben Hamiltonnak sikerült valamivel jobb időt futnia Vettelnél.

A negyedik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt, ő azonban már korábban kapott egy öt rajthelyes büntetést motorelemek cseréje miatt, így Vettel mellől Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat vasárnap kora délután.

Szépen teljesített a két McLaren-versenyző is, Carlos Sainz az ötödik, Lando Norris pedig a hetedik helyről kezdheti majd a futamot Szocsiban.

Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 13.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

    1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    3. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Nico Hülkenberg (német, Renault)
    4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Romain Grosjean (francia, Haas)
    5. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
    6. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
    7. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
    8. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    9. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)
    10. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?