Hamarosan feleannyi ideig tart majd az út a fővárosba

D4R7

Képzelje el, hogy valaki a felére csökkenti Önnek azt az időt, amit autózással tölt. Mit tenne Ön azzal az idővel? Ha éppenséggel Somorján lakik és Pozsonyba jár naponta dolgozni, elkezdhet azon gondolkodni, melyik hobbijára jut majd több ideje.

A pozsonyi nullás körgyűrű Szlovákia újkori történetének egyik legnagyobb beruházási projektje. Az épülő D4R7-es tervezet teljes hossza 59 km, 14 kereszteződéssel és 122 híddal. A D4R7 koncesszionáriusa, a Nultý obchvat társaság, amely az egész projektet finanszírozza, a tervezett 1 milliárd eurójából közel a felét már befektette. Az egyes útszakaszokon intenzíven dolgozik közel 1500 ember.

Az R7 gyorsforgalmi út első szakaszát, 25,8 km-t (Ketelec – Egyházgelle) már 2020 tavaszán átadják. Ősszel azonban megnyitják már Dunahidas falva kerülőútját is, mely szintén a D4R7 projekt része. Az R7-es befejezésével a Somorja irányából Pozsony központjába tartó út a felére csökken a jelen állapothoz képest. A menetidő rövidülésén kívül jelentősen megnövekszik az utazás kényelme és biztonsága Csölle, Dénestorcsmisérd és Somorja településeken, melyek az R7-es megépülésével felszabadulnak a hatalmas forgalom terhe alól.

A pozsonyi úthálózat régen rosszhírűnek ismert szakaszai, mint például a Kikötői híd alatti régi körforgalom, alapvető átépítésen esnek át. A Prievoz kereszteződés új, közvetlen ágainak köszönhetően a forgalom folyamatossága és biztonsága is megnövekszik, nem beszélve a sofőrök kényelméről.

A menetidő megrövidüléséről nem csak a minőségi utak gondoskodnak, de Közép-Európa egyik legnagyobb, majd 3 km hosszú hídkomplexuma is. Ez a figyelemreméltó mérnöki mű áthidalja a Dunát Oroszvár és Ketelec között, mint a 6. pozsonyi híd. Neki köszönhetően a Kikötői híd teherforgalma felére csökkenhet.

A sokéves tapasztalatok alapján a D4R7 konzorcium tudatában van annak, hogy az ilyen méretű infrastrukturális projektek befolyásolják az ország jellegét, melyen keresztülhaladnak. Épp ebből az okból számol a tervezet több kompenzációs intézkedéssel. Ezek között van 50 hektár új erdőterület telepítése és további 31 hektár védelme, melyek Pozsony segítségére lesznek a klímaváltozások elviselésében. Ehhez jön még a 90 hektár füves terület, a Duna pozsonypüspöki ágának újra folyóvá tétele és más egyéb intézkedés.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?