Robert Fico a világ ellen

bona

A pletykák szerint Robert Fico költözik. Egyelőre még nem Kočner mellé, de állítólag elhagyja a hírhedt Bonaparte-komplexumot, és a Smer jelöltlistájának éléről is távozik. 

Fico és Kočner ugyebár szomszédok voltak a híres Bonaparte-házban. A Smer elnöke az adócsaló Ladislav Bašternáktól bérelt ott egy lakást a Kuciak-gyilkosság (feltételezett) megrendelője mellett, és sokan most abban bíznak, hogy nemsokára ismét szomszédok lesznek, egy hűvösebb helyen.

Éveken keresztül hallgattuk, hogy el fog költözni a kompromittáló ingatlanból, hogy már keresi az új lakást, hogy építkezik, hogy várja a megfelelő csillagállást stb. Most azonban úgy tűnik, a csoda megtörtént: 

Fico tényleg költözik, ezt pedig nem más erősítette meg, mint Peter Pellegrini miniszterelnök.

Néhány évvel ezelőtt ez a hír nagyot robbant volna, most alig váltott ki reakciókat, pedig a komplexum előtt elég komoly tüntetések voltak. Csakhogy azóta Bašternákot elítélték és Kočner is őrizetben van.

Szóval Fico költözik: kevés. És későn.

A héten egy másik csoda is történt: a parlament szerdán sok hónapos szenvedés után megválasztotta a hiányzó alkotmánybíró-jelölteket, így Zuzana Čaputová köztársasági elnök nemsokára kinevezheti az alkotmánybírákat, és végre teljes lehet a taláros testület. Egy több mint fél éven át húzódó saga ért véget, amely a modern kori szlovák parlamentáris demokrácia csődjéről és egy ember személyes bosszújáról szólt. Bizony: Robert Fico neve itt is előkerül. A Smer vezetője már a politikai pályája elején elmondta, hogy nem akarja úgy végezni, mint Mečiar, épp ezért mindent eltervezett: „2014-ben már nem leszek a politikában” – hangzott az ígéret. 

Csakhogy a köztársasági elnöki posztért folytatott küzdelemben alulmaradt, így egy másik menekülési útvonalat nézett ki magának: az Alkotmánybíróság elnöke akart lenni. Azonban itt is akadályba ütközött, és különösen idegesítő lehetett, hogy ez az akadály ugyanaz az ember volt, mint az elnökválasztáskor: Andrej Kiska, aki jelezte, hogy az ő elnöksége alatt Ficóból nem lesz az alkotmányosság legfőbb őre. A Smer elnöke pedig azt mondta a képviselőinek: ha én nem lehetek, akkor ne legyen más se. Ekkor kezdődött a túszul ejtett állam története, amiről sokat írtunk, és ami úgy tűnik, szerda délutánig tartott.

Már korábban is voltak jelei, hogy Robert Fico körül egyre fogy a levegő, de a szerdai szavazásig kellett várni, hogy kormánykoalíciós partnerei nyíltan szembeforduljanak vele és kiálljanak a nyilvános szavazás mellett. Meg is kapták érte a magukét, hogy megtaposták a demokráciát.

Csakhogy ez az átkozódás már nem az egykor félelmetes kormányfő, hanem a sarokba szorított képviselő szájából hangzott el, és Fico most már összeesküvés-elméleteket terjeszt és nácik mellett áll ki a videóiban.

Ebben a helyzetben akár még az a csoda is megtörténhet, hogy nem Fico fogja vezetni a Smer jelöltlistáját és míg korábban egyértelműen ő volt párt arca, ma már nem fér fel az óriásplakátokra sem.

Azért ne sajnáljuk őt: hátralépett, mert most ezt kívánja a helyzet, de – ahogy ígérte – velünk marad, és nem megy sehová. Folytatja a harcát a világ ellen, és biztosak lehetünk benne, hogy mindig lesznek szövetségesei. Épp ezért mi is tartsunk ki, bízzunk a további csodákban és várjuk a napot, amikor a hírügynökségi hírekben már csak Robert F.-ként fog szerepelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?