Mesežnikov: Belpolitikai kérdésekben is aktív volt az államfő

Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő a hivatalában eltöltött első száz napban belpolitikai kérdésekben is aktív volt.

Az államfő július 19-én ellátogatott arra az előadásra, amely a Príbeh geja, príbeh lesby címet viselte. Az előadás az egy nappal utána megrendezett, pozsonyi Szivárványos Felvonulás kísérőrendezvényeihez tartozott. Magán a felvonuláson azonban nem vett részt.

Az elnök augusztus közepén kijelentette, teljes mértékben megbízik a Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében nyomozó rendőrökben és a felügyelő ügyészekben.

Ebben a hónapban pedig Čaputová a rendőrség függetlensége mellett is kiállt. Kijelentette, elvárja, hogy az illetékes hatóságok alaposan vizsgálják ki a bűnüldöző szervek befolyásolásának gyanúját, amely Marián Kočner vállalkozónak Norbert Bödör nyitrai vállalkozóval, valamint Peter Tóthtal, a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori vezetőjével váltott üzeneteinek közzététele után merült fel. Kočnert a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsítják.

Čaputová június végén konfliktusba került a kormánykoalíciós SNS-szel. Az államfő, valamint Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke és Peter Pellegrini (Smer) kormányfő aláírt egy közös nyilatkozatot Szlovákia külpolitikai irányáról. Ebben elkötelezték magukat Szlovákia Európa- és NATO-párti irányvonala mellett. De alig telt el néhány nap és Danko a szlovák nemzeti felkelés 75. évfordulójára Szlovákiába hívta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátort. Čaputová erre reagálva megüzente Lukasenkának, hogy nem kapott meghívást, és helyretette Dankót. Lukasenka végül nem jött el a megemlékezésre.

Augusztusban az ellenzéki politikusok is kritikával érintették Čaputovát, mivel az elnöki hivatalban kapott munkát Adela Zábražná, aki Michal Trubannak, a Progresszív Szlovákia (PS) elnökének az élettársa. Čaputová a PS jelöltjeként indult az elnökválasztáson.

Az államfő augusztus végén aktívan beavatkozott a Monika Jankovská igazságügyi államtitkár leváltása körüli ügybe. Čaputová kijelentette, az államtitkárnak le kell mondania, miután felmerült a gyanúja, hogy Kočnerrel kommunikált.
Szeptemberben az államfő a Legfelsőbb Bíróság elnökének kinevezésével kapcsolatban azt mondta, nem garantálja, hogy automatikusan kinevezi a posztra jelölt személyt. A tisztségért ugyanis Štefan Harabin is versenybe szállt, aki az elnök bejelentése után visszavonta jelöltségét.

Grigorij Mesežnikov politológus sikeresnek értékeli Čaputovának az elnöki tisztségben eltöltött első száz napját. A szakember kiemelte, a demokrácia, az ország külpolitikájának euroatlanti irányultsága, az emberekre való odafigyelés és a pártok felettiség jellemzi az államfő lépéseit. Mesežnikov szerint a belpolitikai kérdésekben az elnök kimondottan aktív volt. „Az egyes tisztségekre jelölt személyek kapcsán kifejezetten aktivista volt” – mondta a szakember, és példaként Jankovská menesztését említette. Az pedig, hogy Čaputová Harabinnak a Legfelsőbb Bíróság elnöki székéért való indulásával kapcsolatban is lépett, a szakember szerint kifejezetten az igazságszolgáltatás számára támasztott magas kritériumok megnyilvánulása volt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?