Asztalitenisz: saját nevelésű fiatalokon van a hangsúly Galántán

Galánta |

Pénteken rajtol a szlovák asztalitenisz extraliga új szezonja, a mezőnyben ott lesz az elsősorban saját neveléseire támaszkodó galántai csapat is.

A galántaiak a tavalyi kiírásban az I. liga nyugati csoportjának második helyén végeztek, de miután a bajnok Bystričany nem vállalta az extraligás szereplést, a galántaiak előtt adódott a lehetőség benevezni a legfelső osztályba. A csapatnál a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is a saját nevelésű, fiatal játékosokra fognak támaszkodni. 

„A 24 éves, korosztályos válogatott Bíro Bálint tavaly az I. liga második legeredményesebb játékosa volt. Wiltschka Dávid ugyanitt a harmadik legjobb volt a teljes mezőnyben. Ő 20 éves, de már több érmet is szerzett az országos bajnokságokon. Rajtuk kívül még a Tokióba is készülő Csejtey Richárd, aki olimpiai ezüstérmes paraválogatott, valamint Szemes Attila alkotják a csapatot – tájékoztatott Biró László csapatvezető, aki maga is ott szerepel tartalékként a csapatban, de reméli, neki nem kell szerepet vállalnia. – Ebben a bajnokságban már nagyon erős a színvonal, a csapatoknak is sokkal nagyobb költségvetésre van szükségük, mint az I. ligában, hiszen az ország másik végébe is utazni fogunk. Nagyon örülök, hogy Galántán minden megadatott ahhoz, hogy idén extraligás mérkőzéseket lássanak a nézők. Szeretnénk nekik élményt nyújtani a játékunkkal, az idei szezonban a bennmaradást tűztük ki célul. A csapat összetétele tavaly óta változatlan maradt. A hodosiakkal ellentétben mi abszolút a saját nevelésű játékosokat favorizáljuk. Fiatal helyiekkel fogunk extraligát játszani, amire úgy gondolom, nagyon büszkék lehetünk.ˮ

A galántaiak a focipályával szemben található Galántai Sportházban játsszák hazai mérkőzéseiket, a bajnoki nyitányra pénteken kerül sor, 18.00-kor a Rybník csapatát látják vendégül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?