Johnson nem ért egyet a legfelsőbb bíróság döntésével, de tiszteletben tartja

Boris Johnson
London |

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy nem ért egyet a brit parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek minősítő, kedden kihirdetett legfelsőbb bírósági döntéssel, de tiszteletben tartja a határozatot.

A brit legfelsőbb bíróság semmisnek, nem létezőnek minősítette az ülésszak lezárásáról hozott döntést, és ennek alapján kimondta, hogy a parlamenti ülésszak nincs lezárva, jelenleg is tart.

Az alsóház ülésszaka két hete ért véget, miután Johnson kezdeményezte II. Erzsébet királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad elkezdését október közepén.

A keddi legfelsőbb bírósági határozat szerint azonban már az is törvénysértő volt, hogy a kormányfő az uralkodónak az ülésszak lezárását indítványozta, mivel a döntés ésszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Johnson, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt New Yorkban, a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: erőteljes mértékben nem ért egyet a legfelsőbb bíróság határozatában foglaltakkal, de a kormány természetesen tartja magát a döntéshez és a parlamenti ülésszak folytatódik.

Kijelentette ugyanakkor, hogy továbbra is "jó indokok" szólnak egy új parlamenti évad elkezdése mellett, és a kormánynak változatlan szándéka, hogy a hagyományos királynői beszéd megtartásával új programot hirdessen.

Johnson a BBC-interjúban tényként jelentette ki, hogy a kormány ezt meg fogja tenni.

Boris Johnson eredeti terve alapján az új ülésszak október 14-én, alig két héttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes október 31-i határideje előtt kezdődött volna, amikor II. Erzsébet királynő kihirdette volna a kormány új törvényalkotási programját.

A brit alkotmányos parlamentarizmus hagyományai ugyanakkor azt diktálják, hogy az új törvényhozási évad csak az előző ülésszak formális lezárása után kezdődhet, az új kormányprogramot ismertető királynői beszéddel.

A keddi BBC-interjúban Johnson kitért annak a kérdésnek a konkrét megválaszolása elől, hogy a parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek és semmisnek kimondó legfelsőbb bírósági döntés után, vagyis a jelenlegi ülésszak lezárása nélkül a kormány technikailag miként kívánja elkezdeni az új ülésszakot.

Arra a felvetésre ugyanakkor, hogy a legfelsőbb bíróság határozata szerint az ülésszak lezárása törvénysértő, tehát a parlamenti munka berekesztésével a kormány nem próbálkozhat újból, a brit miniszterelnök úgy reagált: nem biztos abban, hogy a legfelsőbb bíróság ezt mondta ki.

"Az bizonyos, hogy a bírák úgy gondolták: az ülésszak lezárásának általunk választott módját nem tudják helyeselni, ez egy furcsa ítélet (...) Nem hiszem azonban, hogy a bírák kizárták volna a királynői beszéd megtartásának lehetőségét, távolról sem ez a helyzet"

– fogalmazott Johnson.

Hozzátette: a kormány biztosítani fogja, hogy a parlamentnek bőségesen legyen ideje a vitára a Brexitről.

Johnsont az ellenzék részéről és a kormányzó Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy a parlamenti ülésszak berekesztésével az október 31-i Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarta korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői megakadályozhassák a rendezetlen kilépést az Európai Unióból.        

A kormányfő rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a Brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése.

A legfelsőbb bíróság is kimondta azonban keddi végzésében, hogy az ülésszak lezárása a Brexit október 31-i határnapjáig hátralévő nyolc hétből ötben megakadályozta volna a parlamentet alkotmányos szerepének ellátásában.

A végzés szerint az október 31-i Brexit-határnap alapvető változásokat vetít előre a brit alkotmányosságban is, és a parlamentnek, különösen a választott képviselők alkotta alsóháznak joga van ahhoz, hogy hangot adjon véleményének e változásokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?