Jóval olcsóbbak lesznek az elektromobilok

Elektromobil
Pozsony |

Lényegesen csökken az országban az elektromobilok és plug-in hibrid meghajtású gépkocsik ára, ha valaki kihasználja az új állami támogatást. A pusztán elektromos meghajtású, 50 ezer eurónál nem drágább gépjárművek vásárlását 8000 euróval támogatják, a plug-in hibrid járgányok vásárlása esetében a támogatás ötezer euró. 

„Úgy gondolom, hogy jelenleg az árkülönbség a legnagyobb probléma. Az elektromobilok ugyanis a klasszikus autókkal összehasonlítva még mindig túl drágák” – nyilatkozta a hétvégén Peter Žiga (Smer) gazdasági miniszter. Az állami támogatásnak köszönhetően az alternatív meghajtású modellek ára megközelíti a belső égésű motorral rendelkező gépkocsik árát. Az első érdeklődők november végén, december elején jelentkezhetnek majd. A minisztérium ötmillió eurót ad erre a célra, ez 625 elektromobil vásárlásának támogatására lehet elegendő. 
Az eredeti tervezet még jelentősebb kedvezménnyel számolt azon vásárlók számára, akik az elektromobil vásárlása előtt egy 15 éves vagy ettől öregebb gépkocsit is kijelentenek a nyilvántartásból. „Bár a vonatkozó törvények lehetőséget adnának még nagyobb támogatást adni azoknak, akik öregebb autót is lejelentenek, ám a minisztérium egyelőre ilyen intézkedést nem tervez” – idézte Žigát a TASR hírügynökség. 
Jelenleg körülbelül 1100 elektromobil van az országban forgalomban. Idén áprilistól augusztusig a Szlovák Autóipari Szövetség adatai szerint csupán 59 tisztán elektromos meghajtású gépkocsit regisztráltak az országban. Rekordnak számított ezen a téren május, amikor 26 ember vett elektromobilt. 
A támogatásnak természetesen van néhány feltétele is. A vásárlónak az összeg odaítélésétől és a gépkocsi bejelentésétől minimum négy évig kell használnia az autót. 
Az állam hozzájárulása pedig reálisan csökkenti a gépkocsik árát. Például a népszerű Nissan Leaf elektromobil alapára jelenleg 36 130 euró. Állami támogatással ez az összeg 28 130 euróra csökken. A Toyota Prius plug-in hibrid kezdőára 33 890 euró, a támogatással csak 28 890 euró. A kicsi Renault Zoe elektromobilt jelenleg 31 300 eurótól tudjuk megvenni, az állami támogatás levonása után az ára 23 300 euróra csökken. 
Bár az elektromos meghajtású gépkopcsik nem tartoznak a legolcsóbb modellek közé, legalább a magas regisztrációs díjtól nem kell tartani, az elektromobilok esetében ugyanis ez az illeték fix 33 euróban van meghatározva. Ugyanennyibe kerül a rendszámtábla kiadása. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?