Megtettük az első kilométereket az új Renault Clio volánja mögött

Clio

Gazdag múltra visszatekintő történelem, bámulatos eladási mutatók, s a gyártó leplezetlen magabiztossága. Ilyen alaphelyzetből tán nem is lehet mit elrontani, a Clio ötödik generációja szinte tuti sikerre számíthat – minimum a márka képviselői szerint. Milyen a valóságban? Múlt héten Somorján tartották a Clio szlovákiai bemutatóját, amelyről az Új Szó szerkesztősége sem hiányzott.

A sajtóbemutatón érezhető volt a Renault képviselőinek magabiztossága. Érzik, sőt tán egyenesen biztosak benne, hogy a Clio aktuális generációja siker lesz. Magabiztosságukat számokkal is alátámasztották. A Clio ugyanis Európa egyik legnépszerűbb autója, s a Renault legsikeresebb modellje, hiszen a leggyakrabban vásárolt francia autó a világon. Négy generációjából összesen 13 millió kelt el, csak a negyedikből 2,6 milliót tudtak eladni.

Egy kis történelem

Még mielőtt kitérnénk az aktuális generációra, tekintsünk vissza a múltba. A Renault 1990-ben mutatta be a Cliót. Egy univerzális kisautóként prezentálták. A Renault szerint ez az autó volt a szegmens megteremtője. Új trendet határozott meg abban is, hogy a márka modelljeit ettől a pillanattól már nem számokkal, hanem külön névvel látták el. A Clio 1991-ben elnyerte az Év autója címet, amit később 1998-ban, 2005-ben és 2012-ben is megismételt.

A második, hét centiméterrel hosszabb generáció 1998-ban jelent meg a piacon. Ez már minden felszereltségi szintben tartalmazta az ABS-t, valamint az elülső és oldalsó légzsákokat, s jelentősen bővebb utasteret kínált. A Clio harmadik generációja 2005-ben mutatkozott be, s elsősorban a biztonság terén jelentett előrelépést. Olyan technológiákat tartalmazott, mint a sebességtartó, de a járgányban már nyolc légzsák is volt. Ez a modell szerezte be a konkurens modellek közül elsőként az ötcsillagos értékelést az Euro NCAP törésteszteken. A negyedik generációról aztán 2012-ben rántották le a leplet, elsősorban a dizájn és a korszerű technológiák terén jelentett előrelépést. Az ötödik, legújabb generáció aztán mindezt egy csomagolásban kínálja.

Nagy változás

Az új generáció megpróbálja megőrizni kompakt méreteit úgy, hogy a lehető legtágasabb utasteret, korszerű technológiákat tartalmazza. Amivel a konszern egységes arculatán kívül tartani kell a lépést, az kétségkívül épp a technológia, melynek fejlődése soha nem ment olyan gyorsan, mint jelenleg.

Egyesek állíthatnák, hogy kívülről nem nagyon változott, az előző generációval összehasonlítva mégis hatalmas előrelépésről van szó. A fényszórók már C alakúak úgy, mint a márka több modelljében, de modernizálták a Clio hátulját is. Ami a felszereltségi szinteket illeti, a Clio esetében a Life számít alapnak. A Zen már valamivel gazdagabb, az előkelő kivitelezést képviseli az Intens. A kínálat csúcsát a Clio esetében újdonságnak számító RS Line felszereltségi szint alkotja. A Clio ebben a kivitelezésben agresszívabb, sportosabb külsőt kapott.

Az egész műszerfalat jobban a sofőr irányába fordították, így még inkább sofőr-központú minden vezérlőgomb és kijelző – ez a változás az előző generációhoz képest tényleg érezhető. Apróság, de mégis nagyon tetszett, hogy megemelték a sebességváltó pozícióját, így a kezünkkel rövidebb távot kell megtenni ahhoz, hogy sebességfokozatot váltsunk. A sofőr mögött egyébként nagyon kényelmesen éreztem magam. A volán kellemes, valamivel vékonyabb. Átdolgozták az audiorendszer és a hangerősség kezelésére szolgáló vezérlőkart, amely változatlanul a volán mögött található. Nekem személy szerint az előző, valamivel nagyobb változat jobban megfelelt, de ezt a karcsúsított kart is könnyű megszokni.

Galéria

Nem titok, hogy az előző generációban elsősorban az utastérben felhasznált anyagok minőségét érte a legtöbb bírálat, így a tervezők ezen dolgoztak a legtöbbet, s hát mit mondjak, nagyon jó munkát végeztek. Minden egyes felület, vezérlőgomb, az ülések kárpitozása jó benyomást kelt, végre többé nincs olyan érzése az embernek a Clióban, hogy valamilyen nagyon olcsó, műanyagtól büdös autóban ül. Az utastérben például – az előző generációhoz képest – kétszer több puhított műanyagot használtak fel. Újdonságnak számít, hogy a tempomat vezérlése átkerült a volánra.

Az autóban függőlegesen elhelyezett 7 vagy 9,3 colos kijelzőt találunk, ami ugyancsak újdonságnak számít a Clióban. A kisebb rendelhető navigációval vagy nélküle, a nagyobb csak navigációval. Ez egyébként a Google böngészővel együttműködik, így nem kell beírnunk a teljes címet, a célállomás egykét betű betáplálása után is kiugrik. Ha szükségük van rá, a navigáció kikeresi, a környéken melyik benzinkúton található a legolcsóbb üzemanyag. Jó hír, hogy az elöregedett RLink rendszert az új Easy Link rendszer helyettesíti. Tulajdonképpen mindent tud, amit egy autótól elvárnánk, helyenként viszont szerintem a kelleténél is több információt jelenít meg, ami kissé zavarosnak tűnik. A rendszer természetesen kompatibilis az Android Auto és az Apple CarPlay alkalmazásokkal is. Négy kamerának köszönhetően a képernyőn parkolás közben már 360 fokos szögben, madártávlatból is megjelenik az autó.

Érdekesség, hogy bár az új Clio 12 milliméterrel rövidebb, a tervezőknek mégis sikerült növelniük a hátsó sorban utazók számára a helyet: térdmagasságban 2,5 centiméterrel. Nagyobb lett a járgány csomagtere is, az eredeti 300 literről 391 literre bővült.

Hibrid is lesz

Az új Clio az alábbi benzinmotorokkal elérhető: SCE 65 és TCe 100 ötgangos manuális váltóval kombinálva, vagy a TCe 130, hétgangos automatával. Ez utóbbi nagyon jól együttműködik az erősebb benzinmotorral, dinamikus kombinációról van szó. A gyengébb motoroknál már érezhető, vagy valamivel lomhábban reagál vele az autó, ám épp a manuális váltónak köszönhetően itt is feljavíthatjuk a dinamikát. A hatgangos manuális váltót azért hiányolni fogom a kínálatból, s nagy bizonnyal nem én leszek az egyedüli, aki ezen a véleményen lesz. Aki dízelt akar, az csak a Blue dCi 115-ből választhat, ez ráadásul meglepően csak ZEN felszereltségi szinttel kombinálható. Jövőre viszont már megjelenik a Clio hibrid változata, ETECH hibridtechnológiával.

Ami az árakat illeti, a Clio alapváltozata az SCE erőforrással és Life felszereltségi szinttel 9850 euró. A legérdekesebb Intens változat az egyliteres TCe 100 motorral 13 750 eurónál kezdődik. A Clio egyszerűen halad a korral, s ezt látni az aktuális generáción. Kívülről mutatós, a legnagyobb változásra viszont az utastérben lehet számítani. Nekem személy szerint nagyon tetszett, az első néhány megtett kilométer pedig csak igazolta, hogy a franciák tudnak élvezetes autókat gyártani. A Clio gyártásának közel harminc éve alatt pedig tökéletesen megtanulták, pontosan mire vevő a modell potenciális tulajdonosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?