Hol lehet ma Szlovákiában a legtöbb pénzt keresni?

Pozsony |

Az elmúlt időszakban ugyan országszerte nőttek a fizetések, Szlovákia egyes régiói között azonban még mindig hatalmas bérszakadék tátong, nem beszélve az egyes szakmák közötti látványos különbségekről – derül ki a Trexima statisztikai és tanácsadó társaság elemzéséből.

A Trexima információs rendszerének köszönhetően, amelyet a munkaügyi tárca koordinál, részletes képet kaphatunk a keresetek alakulásáról a konkrét szakmák, ágazatok, régiók, nemek, korcsoportok, végzettségi szintek és egyéb szempontok alapján.

Az elemzés szerint Pozsony megye továbbra is toronymagasan vezet. Míg itt a havi bruttó átlagbér az idei második negyedévben meghaladta az 1600 eurót, addig az Eperjes megyében élők átlagosan csupán 970 eurót kerestek, Besztercebánya megyében pedig 1050 euró körül mozogtak a havi bruttó bérek.

Az átlagfizetések nagyságát ugyanakkor látványosan megemelhetik az átlagnál lényegesen magasabb, főként a nagyobb felelősséggel járó és sok tapasztalatot igénylő pozíciókban dolgozók fizetései. Így a régiós bérkülönbségekhez jelentős mértékben hozzájárul az a tény is, hogy egy Pozsony megyében magasabb beosztásban dolgozó, például egy menedzser gyakran nagyobb céget irányít, mint a más megyékben hasonló beosztásban dolgozó, ami a béreken is meglátszik.

Az átlagkeresetről sokkal pontosabb képet kaphatunk a „statisztikai medián” alapján, ez ugyanis jobban jellemzi a fizetésbeli eloszlásokat, és kevésbé hatnak rá a kiemelkedően magas bérek. A fent említett elemzés szerint a medián értékű bér esetében némileg kisebb kereseti különbség figyelhető meg Pozsony és Besztercebánya megye között. Míg Pozsony környékén a dolgozók fele 1200 eurónál kevesebbet, a másik fele pedig ennél többet keresett, Eperjes és Besztercebánya megyékben ez a középérték 850 és 900 euró körül mozog.

A nők és férfiak közötti bérkülönbség a probléma felismerése óta sokszor boncolgatott téma.

A Trexima felméréséből kiderül, hogy míg a férfiak átlagbére az idei második negyedévben meghaladta a bruttó 1300 eurót, addig a nők bruttó havi átlagfizetése 1000 euró környékén mozgott.

Természetesen, olyan foglalkozások is akadnak, amelyekben a nők havi átlagbére meghaladja a férfiakét. Ilyenek például az alap- és középiskolai tanárok, fogorvosok, recepciósok. A medián bér esetében némileg kisebb bérkülönbség figyelhető meg, ugyanis a férfiak fele 1000 eurónál kevesebbet, a másik fele pedig ennél többet keresett havonta, ugyanakkor a medián a nőknél is meghaladta a 900 eurót.

Az egyes ágazatok esetében megfigyelhető, hogy a jutalmazást illetően az élen még mindig az információs és kommunikációs szektor szerepel, amelyben a bruttó havi átlagbér a második negyedévben meghaladta a 2100 eurót.

A legjobban fizetettek közé a magas szintű végzettséget igénylő foglalkozások tartoznak, a vezetői pozíciókban levők után a szoftverfejlesztők és a rendszerelemzők keresnek a legtöbbet. Ezzel szemben a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban regisztrált legalacsonyabb havi átlagbér nem érte el a 800 eurót sem. A konkrét foglalkozások szerint a havi bruttó keresetek szempontjából a rangsor végén az olyan szakmák szerepelnek, mint a konyhai kisegítők, a takarítók, a mosó- és vasalónők, vagyis azok, akiknél az alacsonyabb szintű végzettség is elegendő.

További hasznos és érdekes tudnivalók az elhelyezkedési esélyekről és a vonzó szakmákról a trendyprace.sk weboldalon érhetők el. Ezek az információk pályaválasztási szempontból is nagyon hasznosak, mivel átfogó képet nyújtanak a jövőbeni munkaerőpiaci trendekről és arról, milyen tanulmányi szakokat érdemes választani. (vp, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?