A Magyar Káosz Pártja

A vezetők ölbe tett kézzel figyelik, ahogy szétforgácsolják, vagy inkább szétfűrészelik a pártot.
Szemérmesen elfordítják tekintetüket, és megvárják, amíg a szomszéd begombolja a sliccét. Miközben – retorikai szinten – harci metaforikát használnak, erőt sugározva igyekeznek kommunikálni: 

anyahajó vagyunk (Őry), rendezzük a sorainkat (Menyhárt), „erőteljesebb (sic) kínálatot legyen képes a magyar párt a választók elé tenni nemcsak személyek, de program szintjén is” 

- olvasható a párt szeptember 20-ai suta sajtónyilatkozatában.

Valójában amit látunk, az a pártfegyelem és az erős kezű irányítás hiánya. Nehéz megmagyarázni, nem is sikerül hitelesen,

miképpen fordulhat elő, hogy a párt tagjai egy másik, éppen alakuló párt (Összefogás) előkészítő bizottságának tagjai legyenek,

vagy azt, hogy az Országos Elnökség tagja, egyben a CSEMADOK elnöke, a kulturális szervezet infrastruktúráját használva gyűjti az aláírásokat az Összefogás mozgalom bejegyzéséhez. Rajtuk kívül pedig több tucat MKP-tag, -szimpatizáns és -választó gründolja az új mozgalmat.

Érthetetlen az MKP-vezetés teszetosza hozzáállása a pártpuccshoz. Az egyik magyarázat szerint kivárás és tanácstalanság van, a másik kézenfekvő magyarázat az lehet, hogy ami történik, az a párt jóváhagyásával megy végbe. Az őszinte kommunikáció helyett nekünk a találgatás marad, a párt részéről pedig megy a maszatolás, ami nemcsak a párt választóit zavarja össze, de a helyi szervezeteket is.

Nem tudom elképzelni egyetlen szlovákiai pártról sem, hogy ilyen tétlenül nézné és beletörődéssel fogadná az önfelszámolására tett kísérletet.

Ezek a tartalmilag üres, hatalomtechnikai játszmák az eredeti szándékkal ellentétes hatást érhetnek el: a zászlóra tűzött „közösség”, „érdekképviselet”, „összefogás” stb. szavak inflálódását eredményezik.

A választók motiválása helyett nagyobb kiábrándulást hoznak, a heterogén közösség összefésülése helyett, új törésvonalak mentén, további atomizálódáshoz vezetnek.