Truszova három négyfordulatosa

nepela trusova

Történelmet írt Pozsonyban a Nepela Memorial nemzetközi műkorcsolyaversenyen Alekszandra Truszova: a 15 éves orosz versenyző a kűrjében három tiszta négyfordulatost ugrott, ilyesmire eddig még sosem volt példa a női mezőnyben.

Az olimpiai bajnok Alina Zagitovát és a korábbi kétszeres világbajnok Jevgenyija Medvegyevát is kinevelő Eteri Tutberidze újabb csodagyerek-tanítványa a kűrjében a technikai elemekre összesen 98,34 pontot kapott. Az idei szezonban még senki (a férfiak közül sem!) sem szerzett ennél nagyobb technikai pontszámot a szabadkorcsolyázásban, és bár még csak az idény elején járunk, Truszova technikai értékeit a férfimezőnyből is csak kevesen fogják felülmúlni. A pozsonyi Ondrej Nepela Jégcsarnokban úgy hatott a fiatal versenyző, mintha egy másik bolygóról érkezett volna, négyfordulatos lutzot, négyfordulatos toeloop, tripla toeloop kombinációt, majd négyfordulatos toeloopot ugrott, és ezen kívül volt még a kűrjében négy másik tripla is. Több mint 40 pont előnnyel győzött a japán Szakamoto és a koreai Hanul Kim előtt. A magyar Tóth Ivett a nyolcadik lett.

A férfiak versenyét az orosz Dimitrij Alijev nyerte, aki nagyszerű rövidprogramot futott két négyfordulatossal (és több mint 100 pontot kapott érte!), a kűrben azonban nem tudta megismételni az egy nappal korábbi teljesítményét. Az olasz Matteo Rizzo az első nap után csak negyedik volt, de a verseny legjobb kűrjével feljött a dobogó második helyére, a bronzérem pedig a lett Deniss Vasiljevsé lett.

Jégtáncban az orosz Viktorija Szinyicina és Nyikita Kacalapov győzött, megelőzve a spanyol színekben versenyző, rendkívül karakteres Sara Hurtado, Kirill Khaliavin duót és az amerikai Lorraine McNamara, Quinn Carpenter kettőst.

Az orosz Betina Popova és Szergej Mozgov, akik az előző napi ritmustánc során extravagáns, a fiú tetoválásait szabadon hagyó kosztümjükkel szolgáltattak beszédtémát a nézőknek, a kűrben egy félelmetes eséssel sokkolták a közönséget: a fiúnak kioldódott a cipőfűzője a program közben, és a végpóz előtt rákorcsolyázott, és partnerét is a jégre ejtve nagyot esett. Komolyabb sérülés szerencsére nem történt, az oroszok végül negyedikként zártak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?