Tizennegyedszer birkóznak Gúta Nagydíjáért

A Vág-parti városban szombaton immár tizennegyedik alkalommal rendezik a birkózók korosztályos nemzetközi erőpróbáját, Gúta Nagydíját.

A helybeli birkózóklub és a városi önkormányzat szervezésében zajló hagyományos ősz eleji erőpróbán az előzetes nevezések alapján Ausztria, Magyarország, Szerbia, Ukrajna és Szlovákia klubjainak közel százötven szárnyait bontogató tehetsége csatázik a győzelemért mindkét fogásnemben a gútai városi sportcsarnokban.

„A kezdők két korcsoportban szabadfogásban mérik össze a tudásukat. A fiatalabb és az idősebb diákok pedig kötöttfogásban küzdenek a dobogós helyezésekért. Ami bennünket illet, tizennyolc versenyzőt küldünk csatába. Sajnos, egyik legjobb versenyzőnk, Lakatos Patrik betegség miatt nem állhat csatasorba. Nálunk nemzedékváltás zajlik. A jövőt építjük, a kezdőkre fókuszálunk. Ezért nincsenek nagy elvárásaink. Korábban több ízben is otthon tartottuk a vándorserleget. A nagy konkurenciára való tekintettel ezúttal már az is bravúrnak számítana, ha a csapatok versenyében az első három közé kerülnénk” – tájékoztatott rendezvényükről, latolgatta az esélyeket Gőgh Mihály, a vendéglátók klubelnöke.

A szervezők a súlycsoportok első három helyezettjét éremmel, oklevéllel, a három legeredményesebb alakulatot pedig oklevéllel és serleggel jutalmazzák. A rangos erőpróba látványosnak ígérkező szőnyegcsatái délelőtt tizenegy órakor kezdődnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?