Rapalbum kapta a Mercury-díjat

ssw
London |

A 21 éves londoni rapper, Dave bemutatkozó lemeze kapta a Mercury-díjat, amelyet minden évben a legjobbnak tartott, Nagy-Britanniában megjelent albumnak ítél oda egy tekintélyes szakmai zsűri.

Dave (teljes nevén David Orobosa Omoregie) mások mellett a Black Midit, a The 1975-ot, a Foalst, Anna Calvit és az Idlest előzte meg. Psychodrama című bemutatkozó anyaga a zsűri szerint „generációja legmerészebb rapalbuma”.

A díjátadó gála után mégsem az ő nevétől hangos a brit sajtó. Egy másik rapper, Slowthai, aki szintén a 12 jelölt között volt idén, azzal keltett feltűnést, hogy egy szivacsból készült levágott Boris Johnson-fejjel jelent meg a színpadon, hogy előadja egyik dalát. Sűrű káromkodások közepette fejtette ki, mit gondol a brit miniszterelnökről, és mondandójába albumának címét is beleszőtte: Nothing Great About Britain, azaz Semmi nagy nincs Britanniában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?