Sok múlik az átmérőn

Az itt élők dermedve konstatálták, hogy a nap egyre halványabb sugárnyalábokat küld a térség felé, ráadásul ez a csökkenő tendencia márciusig csak fokozódni fog. Mármint, hogy nem a sugárnyalábok gyengébbek, hanem megszűri őket a fellegek rétege. 
Bandika és Ervin most is, mint mindig, aszerint a krédó szerint szervezték a napi rutinjukat, hogy ott segítsenek, ahol csak tudnak. Megneszelték például, hogy a térségben egyre többen járnak futballmérkőzésekre, ami így önmagában nem is baj, viszont azt is megneszelték, hogy a meccsre járók számának növekedésével egyenes arányban növekszik azoknak a száma is, akik a meccsekre újabban elmenni semmiképp nem szeretnének. Ervin szerint helyesebb, ha azt mondjuk: a meccsre járók számának növekedésével egyidejűleg a meccsre járók aránya fordított arányban csökken. Mindketten egyetértettek azonban abban, hogy bizonyos köröket a focilátogatás azért taszít, mert nem szeretnének közeli tanúivá válni az otthon elnyomott érzéseiket magukból a lelátókon kibuggyantó polgártársaik verbális és fizikai …buggyantásainak.

Bandika szerint a meccsre pusztán a foci szépsége miatt kívánkozó ember számára olyan ez az újabbani meccsre járás, mint a választási részvétel: bajunk van ezzel is, meg amazzal is, arról nem is beszélve, hogy néhány dolgot felháborítónak és elfogadhatatlannak tartunk… de azért csak nem mondunk le a részvételről, hiszen minek kaptuk a részvétel jogát, ha önként lemondunk róla (és hát az emlékezetes mozzanatokról sem szeretnénk lemaradni – ha pusztán csak legyenmitazunokáknakmesélni – alapon is).

Ervin szerint felesleges ennyire túlbonyolítani a kérdést, hiszen a foci körüli világszenzáció, világhajsza, világmilliárdok és világőrület egyetlen apró módosítással kiküszöbölhető volna. Be kell vezetni, hogy a focilabda legyen sokkal nagyobb, mondjuk méteres átmérőjű. Megváltozna a nézők hozzáállása, az biztos. Látványosabb lenne a játék mindenképp, arról nem is beszélve, hogy a lelátók távoli szegleteiben ülők jobban látnák a felejthetetlen momentumokat, meg azok is, akik látáskárosultak vagy gyenge a szemük, vagy épp nem találják a szemüvegüket, vagy messziről nézik a tévét. Teljesen megváltozna az egész. Persze az elején nyilván mindenki a haját tépné, hogy megölték a focit, a mi focinkat, sokrétűen triviális identitásunk egyik fontos halászbástyáját… de tudjuk, hogy minden változásra így reagál először az emberek többsége. Utána pedig úgy megszokják, hogy már nem is fog kelleni nekik a régi.

Kis labda, kis foci, nagy labda, nagy foci – hagyta helyben a hipotézist Bandika, majd rumot nyelt.
A szerző a Vasárnap munkatársa