Hét fordulót kellett várni az első zselízi sikerre

zseliz
Zselíz |

Tökéletesre sikerült a Garam-menti városka labdarúgóinak nyári felkészülése, de a várt eredmények mégsem jöttek. A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának újonca zsinórban hat mérkőzést elbukott és csupán a 7. fordulóban a jó erőkből álló nagykeszi Activ legyőzése (4:2) jelentett némi gyógyírt az addigi kudarcokra.

„Soha nem fordult még elő, hogy ilyen förtelmesen kezdjük az idényt. Rögtön a nyitófordulóban nagy pofont kaptunk a szőgyéniektől, és sokáig nem tudtunk kilábalni a válságból. Múlt héten leültünk a fiúkkal, nyíltan elbeszélgettünk a kialakult helyzet okairól, és aprólékosan vázoltuk elképzeléseinket. Úgy látszik, a véleménycserének meglett a hatásaˮ – tájékoztatott Sokol László zselízi klubelnök.

A hazaiak már a 16. percben 2:0-ás vezetésre tettek szert Dulai Gábor révén, ám a nagykesziek a félidő véghajrájában Tóth András által csökkentették hátrányukat. A szünet utáni folytatásban érzékelhető volt, hogy a zselíziek sokkal jobban akarják a győzelmet és hihetetlen lelkesedésüknek köszönhetően kiharcolták első pontjaikat és győzelmüket az őszi szezonban.
Sokol László elsősorban védencei hozzáállását és akaratát dicsérte. „Végre valahára bebizonyosodott, hogy nem felejtettünk el focizni. Miután az előző idényben a lévai területi bajnokság VI. ligájának győztesei lettünk, felmerült a csapat megerősítésének kérdése. Végülis bizalmat szavaztunk a régi keretnek, amelynek kilencvennyolc százalékát saját nevelésű játékosok alkotják. Az előző héten olyan gárdának rezzentettük meg négy alkalommal a hálóját, amely eddig mindössze öt gólt kapottˮ – jegyezte meg a klubelnök.

A nagykesziek tapasztalt szakvezetője, Michal Tót bosszankodott, hogy foghíjas alakulata nem tudott kellőképpen helytállni. „Turza, Nagy Jenő, Banda, Vörös Richárd, Krajčí és Csonka Árpád különféle okok miatt nem léphetett pályára, két labdarúgónk pedig lázasan is vállalta a megmérettetést. Az előre kidolgozott taktikán is kénytelen voltam változtatni. Örülök, hogy mégsem vallottunk szégyent és tetszetősen játszottunk. Sajnos a vendéglátók beívelt labdáival sokszor nem tudtunk mit kezdeniˮ – formált véleményt az edző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?