Nagymihályi elsőség Nagykaposon

síkfutás

Az Ung-vidék központjában 21. alkalommal került megrendezésre a régió egyik legnépszerűbb sporteseménye, a 2019-es nagykaposi síkfutás. Bodrogköz és Ung-vidék, valamint Kassa megye kiváló futói mellett Ukrajnából és Magyarországról is rajthoz álltak versenyzők. 

Összesen 54-en, közöttük 10 hölgy is megmérettetett. A helyi sportpályáról 10:30- kor elindított mezőny tikkasztó hőségben kellett, hogy lefussa a Nagykapos–Csicser–Nagykapos közötti 12 km-es távot, amely rendkívül igénybe vette a versenyzők fizikai felkészültségét. Erejét jól beosztva a célvonalon végül is a nagymihályi Červeňák Michal haladt át elsőként, megelőzve kassai és banskéi vetélytársait. A mieink közül a nagykaposi Gabri Lóránt teljesített a legjobban, ami a 11. helyhez volt elegendő. A hölgyeknél szintén nagymihályi siker született Farkašová Alena jóvoltából. Viszont Papp Szilvia személyében régiónk legjobbját köszönthette a közönség. A rendezvény szervezőinek részéről a Nagykaposi Futóklub elnöke, Vargaestók Géza lapunknak elmondta, a rendszeresen rajthoz állók egybehangzó véleménye alapján ez a viadal is, mint mindig, kitűnő alkalmat nyújt az október elején soron következő Kassai Nemzetközi Békemaratonra. Ezért is bíznak abban, hogy a továbbiakban is bejegyzi sportnaptárába a rendezvényt minden most elindult versenyző, de az ezúttal valamilyen okból távol maradók is. 

Érdekes

21. NAGYKAPOSI SÍKFUTÓVERSENY

Férfiak, 1. (A kategória 1.) Červeňák Michal (Michalovce) 0:45:32, 2. (A kategória 2.) Kažimír František (Košice) 0:45:37, 3. (B kategória 1.) Ivančo Michal (Banské) 0:46:46, 7. (C kategória 2.) Bogár János (Magyarország, Hegyalja), 11. (A kategória 5.) Gabri Lóránt 0:54:22, 14. (B kategória 3.) Tóth Miklós 0:55:53 (mindkettő Veľké Kapušany), 16. (A kategória 6.) Kucharčík Lukáš (Brehov) 0:56:44, 18. (A kategória 7.) Varkonda Dávid (Kráľovský Chlmec) 0:58:27, 22. (A kategória 10.) Koczkás Tibor 0:59:39, 26. (E kategória 1.) Papp Zoltán 1:01:34, 27. (A kategória 11.) Salaky Martin 1.02:17, (mind Veľké Kapušany) 41. (C kategória 8.) Kondás Alexander (Kapušianské Klačany) 1:06:50, 47. (A kategória 16.) Kondás 1:09:59 Róbert (Veľké Kapušany).
Nők, 1. (12.) (G kategória 1.) Farkašová Alena (Michalovce) 0:54:52, 2. (25.) (H kategória 1.) Varga Ildikó (Magyarország, Hegyalja) 1:01:26, 3. (33.) (G kategória 2.) Hudák Orlovská Slávka (Košice)1:03:56, 4. (35.) (F kategória 1.) Papp Szilvia 1:04:30, 5. (38.) (F kategória 1.) Papp Viktória 1:05:50, 6. (48.) (G kategória 4.) Rácz Valéria (mind Veľké Kapušany) 1:09:59. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?