Hét hónap alatt akarja meghódítani a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát egy nepáli hegymászó

Hét hónap alatt akarja meghódítani a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát egy nepáli hegymászó, Nirmal Purja, aki április óta már tizenegy hegycsúcsot megmászott, hétfőn indult a Himalájában lévő 8201 méteres Cso-Ojúra.

A világ 14 legmagasabb hegycsúcsa megmászásának rekordját egy dél-koreai hegymászó tartja, a tavaly meghalt Kim Csang-ho 2005 és 2013 között hét év és 10 hónap alatt jutott fel a csúcsokra.

Az első személy, aki a Himalája mind 14 hegycsúcsát megmászta, a most 75 éves Reinhold Messner volt, akinek 1986-ban sikerült teljesítenie a kihívást. Egy évvel később, 1987-ben Jerzy Kukuczka - a Lhoce kivételével - teljesítette a fegyvertényt. Azóta már több mint két tucatnyian jutottak fel az összes csúcsra.

"Senki nem hitte, hogy meg tudom csinálni, amikor először megemlítettem a tervet. Nagyon örülök, hogy generációkat ösztönözhetek kalandom által. Ez az, ami hajt" - mondta a brit hadsereg egykori gurkája.

A 36 éves férfi kihívása utolsó három csúcsa előtt áll, a Mount Everesttől nyugatra fekvő Cso-Ojúra, majd a nepáli Manaszlura (8163 méter) és a Sisapangmára (8027 méter) készül. Az első kettőre szeptember végéig akar feljutni, az utolsó mászását novemberig tervezi befejezni.

Purja áprilisban kezdte kísérletét, és mielőtt elindult, mind a 14 hegycsúcsot rátetováltatta hátára. A 8091 méteres Annapurna volt az első, majd következett a Dhaulagiri, a Kancsendzönga, az Everest, a Lhoce és a Makalu.

A kísérlet második szakasza Pakisztánban folytatódott, ahol öt hegycsúcsot hódított meg 23 nap alatt.

Mint elmondta, célja elérése miatt alváshiánnyal küszködve, szinte fel- és lerohant Pakisztán öt legmagasabb hegyéről, köztük a K2-ről, a világ második legmagasabb csúcsáról.

Rekordkísérlete alatt Purja számos mászócsúcsot megdöntött idén: az Everestet, a Lhocét és a Makalut 48 óra alatt mászta meg annak ellenére, hogy idén a tavaszi mászószezonban a Mount Everest túlzsúfolt volt.

Bámulatos módon megmentett egy malajziai hegymászót az Annapurnáról, ahol két éjszakát töltött a szabad ég alatt hétezer méter fölötti magasságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?