Robbanás volt egy halálos vírusokat tároló orosz laboratóriumban

Gázrobbanás miatt tűz ütött ki egy oroszországi laboratóriumban, ahol többek közt a fekete himlő és az ebolavírus mintáit is tárolják, közölték a hatóságok.

Robbanás történt Novoszibirszk közelében az orosz Állami Virológiai és Biotechnológiai Kutatóközpont (Vektor) egyik laboratóriumában. Ebben a laboratóriumban veszélyes biológiai fegyvereket, például fekete himlőt, illetve lépfenét, ebolát, miegymást is tárolnak.

Az orosz fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatása szerint egy embert harmadfokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba a robbanás után. A Szabad Európa Rádió értesülései szerint egy gázpalack robbant fel, de olyan erővel, hogy az épület minden ablaka betört.

Nikolaj Krasznyikov novoszibirszki polgármester szerint a hatszintes épület ötödik emeletén lévő labort éppen felújították. A labor működését felügyelő Roszpotrebnadzor szerint a robbanásban érintett helyiségben nem volt semmilyen veszélyes anyag.

A Vektor a hetvenes-nyolcvanas években biológiai és bakterológiai fegyvereket, illetve ezek ellenszerét fejlesztette. Ez a világon a két laboratórium egyike, ahol még van fekete himlő - amit a nyolcvanas évekre sikerült kiirtani a világon -, a másik az Egyesült Államokban, Atlantában az amerikai Járványügyi Központ laboratórimua.

(444, Szabad Európa Rádió - Szabadság Rádió)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?