Időnként az lehet az érzésünk, hogy vissza kellene vennünk a céltudatosságból. Terveink megvalósítását olyan vallássá tettük, hogy lassan tönkretesszük kapcsolatainkat. A céltudatosságnak lehet egy kellemetlen „mellékhatása”: amikor az eredményen kívül más nem fontos. Sem Isten, sem ember.
Hogy minél gyorsabban rohanhassunk előre, jó, ha arctalanul tesszük ezt. Elfordulunk társainktól, mert úgy könnyebb. Az emberek elbújnak az autójukba, hogy járművük biztonságából szidhassanak másokat, ha a dugóban útjukat állják. Bezárkózunk a házunkba, elbújunk számítógépünk mögé, elfordulunk egymástól az utcán, és semmivel sem foglalkozunk.
Ha a hétköznapi rohanást figyeljük, észrevehetjük, hogy sokszor úgy viselkedünk, mintha az emberek nem volnának többek egyszerű akadályoknál, amelyeken át kell lépni. A céltudatosság azt diktálja, hogy utunkon semmi sem lehet fontosabb vágyainknál.
Ha pedig a céltudatos ember nem akadályként tekint társaira, akkor az eszközt látja bennük. Egy olyan segédeszközt, amely közelebb viheti álmai felé. Ilyenkor sem az embertársaink lesznek fontosak, hanem a cél, amelyet el akarunk érni.
Természetesen nem mindenki ilyen. A legfontosabb, hogy észrevegyük, ha akadályként vagy segédeszközként tekintünk társainkra, és változtassunk ezen.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.