Továbbra is elégedetlenek a pedagógusok a fizetésük miatt

Hiába a 10 százalékos béremelés, a tanári pálya még mindig nem elég vonzó a kezdő fiatal oktatók számára – tájékoztatott a Szlovák Pedagóguskamara (SKU). Állítják: az oktatási tárca még mindig nem teljesítette az ígéreteit, amelyeket 2016-ban tett.

Az SKU a tegnapi sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a tanárok anyagi helyzete ebben a választási ciklusban sem javult sokat. A regionális iskolahálózatban dolgozó kezdő pedagógusok tarifabére idén szeptembertől 9,5 százalékkal nőtt, vagyis jelenleg bruttó 831 euró. Az SKU ugyan örömmel fogadta az emelést, azonban szerintük ez még messze nem elég, hiszen a bérek nem reagálnak eléggé a munkaerőpiaci helyzetre, valamint a folyamatosan növekvő megélhetési költségekre sem. Példaként a hipermarketben dolgozó eladók bérét emelték ki, aki átlagban bruttó 930 eurós kezdőfizetésre számíthatnak. Ehhez képest a tanárok kezdőfizetése nem túl vonzó, így a kamara szerint nem meglepő, hogy egyre nagyobb pedagógushiány alakul ki az országban. Állításaikat a Profesia.sk elemzésével is alátámasztották. A portál rámutatott, hogy idén januártól augusztus végéig összesen 2728 pedagógusi állást hirdettek az Edujobs.sk portálon. Három évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban még mindössze 1232 pedagógust kerestek az iskolákba. A munkaerőhiány folyamatosan nő, azonban az érdeklődés csökkenni látszik. Míg 2016-ban egy tanári álláshirdetés iránt átlagban 13-an érdeklődtek, addig ez a szám idén 6,4. A kamara szerint a közeljövőben a helyzetet tovább súlyosbíthatja a 65 év feletti oktatók nyugdíjba vonulása.

Vladimír Crmoman, az SKU elnöke arra figyelmeztetett, hogy az oktatási tárca még mindig nem tartotta be, amit Robert Fico a 2016-os választás előtt ígért. A Smer elnöke akkor kijelentette: a kormánynak elegendő anyagi forrás áll rendelkezésére, hogy a tanárok átlagbére elérje az országos átlagbér 1,2-szeresét. Ez még azóta sem teljesült, a pedagógusok jelenlegi átlagbére 1196 euró, vagyis az átlagbér 1,1-szerese. Ha Fico betartotta volna az ígéretét, akkor a tanárok átlagfizetésének jelenleg 1275 eurónak kellene lennie.

Az oktatási tárca lapunkkal közölte: a pedagóguskamara nem tárgyalt a minisztériummal a bemutatott elemzésről. „A tárca csak akkor nyilvánulhat meg az ügyben, miután az Oktatáspolitikai Intézet (IVP) elemezte az adatokat. A minisztérium vezetősége, valamint a szakembereink is szívesen megismerkednének a részletekkel, de sajnos Crmoman úr erre nem adott lehetőséget”– reagált a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?