A tiltás ellenére újra tüntettek Hongkongban vasárnap

hongkong tüntetés

Hongkongban a tiltás ellenére ismét tízezrek tüntettek a kormány ellen vasárnap, a napközben békésen zajló felvonulás estére több helyen összecsapásokba torkollott, a rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a Molotov-koktélokat dobáló demonstrálók egy csoportja ellen - számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A 15 hete tartó tüntetéshullám legújabb eseménye a hatóságok kifejezett tiltása ellenére zajlott, a rendőrség ugyanis a korábbi megmozdulások erőszakos eseményeire hivatkozva nem engedélyezte a Civil Human Rights Front által a hétvégére tervezett eseményeket. A szervezet az eddigi, milliós tömeget megmozgató demonstrációk megszervezőjeként vált ismertté.

Már szombaton is tartottak kisebb kormányellenes tiltakozásokat a városban, illetve utcára vonultak Peking-párti tüntetők is, a szembenállók pedig helyenként összecsaptak egymással, de a rendőrség végül szétoszlatott minden megmozdulást.

Vasárnap azonban tízezres tömeg vonult mintegy két kilométeren át a Hongkong központi részén található bevásárló utcáktól az üzleti negyedig. A demokráciapárti tiltakozók közül sokan amerikai vagy brit zászlót lobogtattak, míg néhányan kínai zászlókat égettek, és letépdesték a Kínai Népköztársaság megalakulásának október 1-én esedékes 70. évfordulója alkalmából kifüggesztett transzparenseket.

Napközben a tüntetők egy része az Egyesült Királyság hongkongi konzulátusához vonult, ahol a brit kormány beavatkozását követelték. A múlt hétvégén az Egyesült Államok konzulátusánál tartottak demonstrációt az amerikai kormány segítségét kérve.

Peking rendszeresen említ nyugati és különösképpen amerikai beavatkozást a hongkongi események kapcsán, azzal vádolva a nyugati hatalmakat, hogy szándékosan szítják az indulatokat a városban.

A demonstrálók egy része később a kormányzati irodáknak helyet adó épületkomplexumhoz vonult, és téglákat, valamint Molotov-koktélokat dobáltak a rendőrkordonon át, mire a rendőrök könnygázzal és vízágyúval válaszoltak. A tiltakozókra ezen felül kék festéket záporoztattak, ami a későbbi beazonosításukat segítheti.

A tüntetők a városban több helyen ablakokat törtek be, területfigyelő kamerákat rongáltak meg, és tüzeket gyújtottak, több helyen verekedés alakult ki a kormányellenes demonstrálók, és a rendőrséget támogató, zömében középkorú férfiak között.

A tüntetéshullámot eredetileg egy törvénytervezet váltotta ki, amelynek értelmében bűnügyi eljárás esetén Hongkong gyanúsítottakat adhatott volna ki Kínának. Bár Carrie Lam hongkongi kormányzó múlt szerdán bejelentette a beadvány visszavonását, ezzel már nem tudta csillapítani a kedélyeket. A tiltakozók további követeléseik - egyebek mellett demokratikus választások kiírása, valamint a tüntetések során alkalmazott rendőrségi fellépés független kivizsgálása - teljesítéséért demonstrálnak.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján, különleges közigazgatási övezetként bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogyan Peking egyre növeli a befolyását a városban, és egyúttal csorbítja lakóinak szabadságjogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?