Továbbra is sokat nyerhetünk az aranyon

arany
New York/Pozsony |

Még mindig nem késő aranyba fektetni megtakarításaink egy részét, az amerikai Citigroup befektetési bank legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis az elkövetkező 1-2 évben soha nem látott csúcsokra hághat a nemesfém ára.

Az elmúlt hónapokban már több olyan elemzés is napvilágot látott, amelyek szerint az arany komoly áremelkedés előtt állhat, vagyis az előttünk álló időszak egyik legvonzóbb befektetési eszköze lehet. Az arannyal kapcsolatos derűlátó elemzők közé most felsorakozott a Citigroup nyersanyagpiaci csapata is, amely szerint a nemesfém egy-két éven belül megdöntheti a mindenkori rekordját.

A foxbusiness.com portál által közölt elemzés szerint a jelentős drágulás oka, hogy az alacsony kamatkörnyezet, az egyre növekvő recessziós félelmek, az amerikai–kínai kereskedelmi háború, valamint a fennálló geopolitikai kockázatok együtt hatalmas támogatást adnak az aranynak mint biztonságos menedékeszköznek. A Citigroup elemzői szerint emiatt egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a nemesfém eléri, sőt meghaladja a mindenkori nominális csúcsát, melyet a 2011–2013-as időszakban ért el. Ez azt jelenti, hogy 2021–2022-ig már az 1800–2000 dolláros unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) tartományban mozoghat az arany árfolyama. Az arany egyébként 2011 augusztusában állította fel a rekordját, amikor az árfolyam átlépte az 1900 dolláros szintet is. Az elmúlt hét végén 1500 dolláros szinten mozgott. Hogy megéri aranyba fektetni a pénzünket, azt a Citigroup elemzői szerint az is alátámasztja, hogy a globális gazdasági mutatók a legutóbbi pénzügyi válság óta nem romlottak ilyen gyors ütemben.

(mi, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?