Párkány: sportnap kerékpártúrákkal és barangolással a Burda-hegységben

A párkányi városi sportnapon a kerékpárosok és a régi autók kedvelői is megtalálták számításukat
Párkány |

Biciklis és gyalogos túrákkal, mesetúrával, kerékpárbemutatóval nyitotta meg szeptember 14-én, szombaton Párkány városa az Európai mobilitás hetét.

Barangolás a Burdában, ötven- és harminc kilométeres kerképártúra, mesetúra kicsiknek és nagyszülőknek, a szabadidős sporttevékenység, az egészséges életmód népszerűsítése – ezek voltak a szombati, párkányi városi sportnap programjának fő pontjai. A szinte minden korosztályt megmozgató rendezvényen több mint százan vettek részt, a városházánál gyülekező érdeklődők pedig az Esztergom-Párkány közt létesülő kerképárkölcsönző rendszer vadonatúj biciklijeit is kipróbálhatták.

„Évről évre egyre többen vesznek részt a sportnapon, egyre több ember tartja fontosnak az egészséges testmozgást, a túrázást, de ezzel együtt a környezetkímélő közlekedést és a természet védelmét is, ebbe vonjuk be a családokat is“ – mondta el lapunknak Eugen Szabó, Párkány polgármestere.

A gyalogtúra résztvevői a kovácspataki szociális otthontól indultak el a Burda csúcsra, visszafelé pedig, a nyolc kilométer hosszú ösvényen sétálva megálltak a Szikla kilátónál és a barlangnál is. A túrázókat kisvonatok szállították Kovácspatakra és vissza, Párkányba. A kerékpárosok két útvonalat választhattak. A harminc kilométeres távon Párkány- Garamövesd – Kicsind – Kéménd– Kőhídgyarmat – Nána – Párkány – útvonalon tekertek, a nagyobb, ötven kilométeres körben pedig a Párkány - Garamövesd – Kicsind –Garampáld – Kisgyarmat – Zalaba – Ipolypásztó – Kiskeszi – Ipolyszalka – Garamkövesd– Párkány szakaszt teljesítették. A kisgyerekek és nagyszülők mesés túráját idén a Duna-töltésen rendezték meg, ahol a kicsik a hódokról hallgathattak meg egy tanulságos előadást. Az egyes programpontokra elektronikusan jelentkező első huszonöt résztvevőnek Párkány városa pólókat, trikókat ajándékozott. A városi sportnapot színesítette az a korzón tartott bemutató is, melyben a szlovákiai Mercedes Benz- klub tagjai állították ki autóikat – a Pat – Párkány- Zselíz – autós túra keretében.

Párkány szeptember 16-ától számos egyéb rendezvénnyel üdvözli az Európai mobilitás hetét, szeptember 18-án, szerdán például több száz esztergomi és párkányi iskolás alkot majd élő láncot a két város között, a Mária – Valéria hídon keresztül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?