Martin Fedor távozik a Híd parlamenti frakciójából, a kormánykoalíció elvesztette a parlamenti többséget

Martin Fedor

Martin Fedor képviselő, korábbi védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy távozik a Híd parlamenti frakciójából és a kormánykoalícióból.

Fedor beismerte, hogy több dologban is különbözik a véleménye a Híddal.

Közleményében rámutatott, hogy egyre több a propagandisztikus és populista javaslat, és hogy több fontos stratégiai dokumentumot nem fogadtak el.

Fedor távozásával a kormánykoalíciónak már csak 75 képviselője van a 150 fős parlamentben.

A parlamenti képviselő a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott állásfoglalásában azt írja, már korábban is kijelentette, politikai jövőjét nem a Hídban képzeli el és nem szeretne részt venni abban a versenyben sem, amely során egyre tetszetősebb, populistább ugyanakkor felelőtlen javaslatok követik egymást.

A képviselő szerint a koalíció egyre inkább eltávolodik azon eredeti céljától, hogy a gazdasági stabilitást biztosítson Szlovákia számára.

Fedor nem volt a Híd tagja, de egészen máig a párt parlamenti frakciójában dolgozott. 2016-ban a #SIET színeiben került a törvényhozásba, de korábban az SDKÚ - DS-ben is politizált. Rövid ideig védelmi miniszter is volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?