Meghalt Marton László Kossuth-díjas rendező

Marton László

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező - közölte az MTI-vel a család pénteken.

Marton László 1943-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt.

Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön: Finnországban, Kanadában, Londonban is. Vendégrendezőként többször dolgozott Helsinkiben, Louisville-ben (USA), Tel-Avivban, Kanadában, Németországban.

Színházvezetőként a régi vígszínházi hagyományok folytatására törekedett. A közönség számára vonzó műsorpolitikát alakított ki: klasszikusokat, zenés darabokat, musicalokat is műsorra tűzött. Sikeres rendezései közé tartozik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Szentivánéji álom, a II. Richárd vagy A padlás.

1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-ben Érdemes, 1990-ben Kiváló művész címmel, 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awards-ot.

1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja. 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagjai lett, elsőként a magyar színházrendezők közül. 2001 óta az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2016-ban Prima Primissima-díjat kapott.

2017-ben szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint lemondott főrendezői állásáról a Vígszínházban.

Marton László Veszprémben tért vissza a színpadra: idén februárban Moliere Tartuffe-jét vitte színre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?