Valószínűleg a Naprendszeren kívülről érkezett üstököst fedeztek fel

Furcsa, üstökösszerű exobolygót fedeztek fel

Egy feltehetőleg a Naprendszerünkön kívülről érkezett üstököst fedezett fel egy amatőr csillagász - jelentette be a Harvard Egyetem Kisbolygó-kutató központja (MPC), megjegyezve, hogy a 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.

Az égitest a jelek szerint - a tökéletes körtől jelentősen eltérő - hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat - írja a BBC hírportálja.

A C/2019 Q4 (Boriszov) nevű objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest akkor nagyjából 450 millió kilométerre volt a Naptól.

A vöröses színű Oumuamuát 2017 októberében fedezték fel és eleinte üstökösként sorolták be hiperbolikus röppályája miatt. A későbbi megfigyelések során azonban megállapították, hogy nincs porcsóvája és nem bocsát ki gázt, tehát az üstökösök tulajdonságai nem jellemezték. A C/2019 Q4 (Boriszov) ezzel szemben láthatóan aktív üstökös, a mag körüli gázfelhővel (kómával) és csóvával.

Az apró, halvány Oumuamuával ellentétben az újonnan felfedezett égitest nagy méretű, nagyjából 20 kilométer átmérőjű és fényes.

Az Oumuamuát csak viszonylag rövid ideig, 2018. január 2-ig tudták nyomon követni a csillagászok, amíg az objektum el nem tűnt a legerősebb űrtávcsövek látóköréből is. A Boriszov viszont még csak közeledik a Naprendszer felé, ami azt jelenti, hogy a kutatóknak legalább egy éve lesz a megfigyelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?