Kispályára költözik a Medves Kupa

focilabda
Medveshidegkút |

 Immár a 48, évfolyamába lép szombaton (megnyitó 10.30-tól) a medvesalji térség hagyományos labdarúgótornája. 

Az idei Medves-kupa azonban sok szempontból új lesz.

„Mivel kevés a fiatal, és azt akarjuk, hogy a helybeliek játsszanak, most első ízben áttértünk kispályára, 11 helyett 5+1 játékos lesz a pályán. A meccsek kétszer 15 percesek lesznek, így mindenki mindenkivel játszhat, nem az eddigi kieséses rendszer lesz érvényben” – tájékoztatta lapunkat Mag Krisztián, medveshidegkúti főszervező.

S hogy melyik lesz ez az öt csapat? A házigazdákon kívül Tajti, Óbást, Újbást és Vecseklő gárdái.

„Újítás az is, hogy a torna győztese vándorserleget kap, ezzel együtt összesen öt kupát osztunk ki. Szintén nem volt még példa rá a múltban, hogy külön versenyben díjazzuk a legjobb kapust, akit büntetőrúgások alapján fogunk kiválasztani. És jutalmazzuk a tizenegyeseket legjobban rúgó csapatot is” – mondta Mag Krisztián, hozzátéve, a rendezvény legfőbb célja a barátkozás, hogy az emberek kimozduljanak otthonról, amire az esti mulatság is csábítja majd őket. „Remélem, a többi falu is értékelni fogja a változtatásokat, és mikor rájuk kerül a rendezés, ők is továbbviszik a torna hagyományát” – tette hozzá Mag Krisztián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?