Még lehetnek meglepetések a vonatokon

Pozsony |

Vizsgálják, mi okozta a szerdai vasúti balesetet, ami miatt ismét összeomlott a vonatközlekedés a Főállomáson. Néhány járat tegnap reggel és délután is csak az újvárosi állomásra szállította az utasokat.

Michal Lukáč a Szlovák Államvasutak szóvivője lapunknak azt mondta, hogy vizsgálják, mi okozhatta a balesetet.

„Ezt egyelőre nem lehet meghatározni. Éjszaka állítjuk pályára a kisiklott szerelvényt és az éjszakai órákban javítjuk meg a síneket” - nyilatkozta a szóvivő.

A baleset miatt több tucat járat késett, vagy el sem indult a Főállomásról. Helyette néhány vonatra az újvárosi állomáson szállhattak fel az utasok. A Pozsony és Komárom között közlekedő társaság szerda délután tájékoztatott arról, hogy helyreállt a forgalom, mégis további késésekre figyelmeztettek. Tegnap reggel is több szerelvényt irányítottak át az újvárosi, a récsei vagy az elővárosi állomásra. Lukáč felhívta a figyelmet arra, hogy 15 óra után is innen indítanak néhány vonatot és egyes szerelvények a Főállomás helyett Récsén, vagy Újvárosban állnak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?