Kočnert már az igazságszolgáltatás akadályoztatásával is vádolják

Kočner

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója újabb bűncselekménnyel vádolja Marian Kočnert: az igazságszolgáltatás akadályoztatására tett kísérlettel. A gyanú szerint Kočner megpróbálta meghamisítani az egyik bizonyítékot a váltóhamisítási ügyben. Erről a rendőrség tájékoztatott a közösségi oldalán.

Enyhén szólva furcsa, hogy a feltételezett bűncselekmény elkövetése és a vád között több mint egy év telt el. Erre az ügyfelem felhívta a figyelmet a legutóbbi tárgyaláson, de a rendőrség hallgat ezekről a tényekről

– reagált a vádra Marek Para, Marian Kočner ügyvédje. Egyúttal megjegyezte, hogy Kočner semmilyen tájékoztatást nem kapott a vádról, és sosem hallgatták ki az ügyben.

A vád szerint Marian Kočner a börtönből befolyásos embereknek küldött üzeneteket azzal a kéréssel, hogy segítsenek neki kijutni a börtönből. A váltóhamisítási ügyben folytatott hétfői (szeptember 9.) tárgyaláson Ján Šanta, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze azt kérdezte Marian Kočnertől, hogy kért-e segítséget Robert Ficótól, Robert Kaliňáktól vagy Dušan Kováčik speciális ügyésztől. „Nekem senki segítségére nincs szükségem” – reagált Kočner Ugyanakkor elismerte, hogy kommunikált Jaroslav Haščákkal, a Penta társtulajdonosával.

A vád szerint Marian Kočner és Pavol Rusko vádlottak, miután megegyeztek Štefan A. vádlottal, akinek az ügyében külön eljárás indult, négy hamis váltót állítottak ki, ezeket pedig mellékletként mutatták be fizetési meghagyások kibocsátása végett.

Kočnert ezenkívül a Kuciak-gyilkosság megrendelésével és illegális fegyverkezéssel is vádolják. Az újságírók megfigyelésének ügyében szintén folyik a nyomozás. A váltóhamisítási ügyben vádlottként szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?