2022-től indul a PET-visszaváltás

PET
Pozsony |

2022-től vezeti be Szlovákia a PET-palackok és fémdobozok visszaváltását, döntött tegnap a parlament. A műanyag palackok betéti díja 12, a fémdobozoké 10 cent lesz.

A tegnap elfogadott törvény 2020-ban lép életbe, a visszaváltás 2022-ben kezdődik, tehát kétéves felkészülési időszak áll az üzletek rendelkezésére. A környezetvédelmi minisztérium szerint ennyi idő kell a visszaváltó-automaták beszerzésére és a logisztikai rendszer kiépítésére.

Kivétel a kis boltoknak

A visszaváltás hasonlóan működhet, mint a sörös- és borosüvegeknél. Az előzetes becslések a PET-flakonoknál 12 centes, a fémdobozoknál 10 cent betétdíjjal számolnak, amit a vásárlók a visszaváltáskor megkap. 
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a visszaváltás csak a 300 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzletekben lesz kötelező, azonban arra számít, hogy idővel a kisebb boltok is csatlakoznak. A visszaváltó automaták bevezetését a boltoknak kell finanszírozniuk, a tárca elemzése szerint ez országosan körülbelül 80 millió eurós kiadást jelent.

90%-os újrahasznosítás

Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter azzal érvelt, hogy évente csaknem 1 milliárd PET-palack kerül forgalomba az országban, de csak 62%-át hasznosítják újra, tehát körülbelül 400 millió palack hulladéklerakókba kerül vagy szétdobálják a természetben. Sólymos szerint a visszaváltásnak köszönhetően akár 95%-os lehet az újrahasznosítás.

„Ma nem létezik Európában más bevált módszer az újrahasznosítás maximalizálására. Európa 10 országában vezették be a visszaváltást, azóta öt országban 99%-os az újrahasznosítás, a többiben közelít a 90%-hoz”

– állítja a minisztérium

A javaslatot a parlamenti képviselők nagy része támogatta. A jelen lévő 142 képviselőből 121-en megszavazták a törvényt, köztük az ellenzéki OĽaNO és a Sme rodina képviselői is. Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter szerint a széles körű politikai támogatás is azt bizonyítja, hogy a környezetvédelem egyre fontosabb témává válik a társadalomban.

„Így mindenki – a nyilvánosság, a civil szféra és még a magánszektor is fokozatosan tudatosítja felelősségét a környezet védelmével szemben”

– tette hozzá a zöldtárca vezetője.

Az SaS ellene van

Egyedül az SaS képviselői tartózkodtak a szavazás során. Anna Zemanová, a párt képviselője lapunknak több indokot is felsorolt, amiért nem értenek egyet a tárca javaslatával. „A mostani rendszer olcsóbb, és az EU is támogatja. A javaslat miatt drágábbak lesznek az italok, és a finanszírozás károkat okozhat a gyártóknak és a kiskereskedőknek” – közölte Anna Zemanová.

A nagyok támogatják

A betétdíjas rendszerről a kereskedők véleménye is eltér. A Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (SAMO) támogatja a javaslatot. 
Martin Krajčovič, a szervezet elnöke elmondta: a SAMO-hoz tartozó nagy üzletláncok minden évben több mint 500 millió műanyag palackot dobnak a piacra, ezért szükség van a betétdíjas rendszerre.

„A visszaváltás azok közé az intézkedések közé tartozik, amelyek vitathatatlanul fontosak az ország számára. Tudatosítva a környezet iránti társadalmi felelősségüket, a szövetség minden tagja megkezdte a felkészülést a betétdíjas rendszer alkalmazására”

– vélekedett Krajčovič.

Tiltakozó kiskereskedők

A Szlovák Kiskereskedelmi Szövetség (ZOSR) azonban máshogy látja a helyzetet. Elmondásuk szerint a minisztérium intézkedései feleslegesek és költségesek, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés is sikeres lehet. Ennek segítségével Szlovákia a műanyag palackok 62 százalékát hasznosítja újra, de a ZOSR szerint az európai uniós irányelvekkel összhangban ez az arány 10 éven belül akár 90 százalékra is növekedhetne. 
„Nem értjük a minisztérium hozzáállását, hiszen egy eddig egészen jól működű rendszert, »amit ráadásul javítani is lehetne«, akar likvidálni. Helyette pedig egy olyan rendszert vezetne be, melynek kiadásai aránytalanul magasak lennének” – nyilatkozta Pavol Konštiak, a szervezet alelnöke. Hozzátette: a visszaváltós rendszer a vásárlóknak is kellemetlen lehet.

„Mivel nem minden üzlet köteles visszaváltani a palackokat, ezért elképzelhető, hogy a vásárlónak egy sokkal távolabbi üzletbe kell visszavinnie azokat. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezeknek tisztának és sértetlennek kell lenniük. Ez pedig egyáltalán nem lesz olyan egyszerű”

– figyelmeztetett Konštiak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?