Évekig hallani sem lehetett róla, de már újra játszik. Igaz, egyelőre csupán két darabban, vendégként a Pesti Színházban. Pálos Zsuzsa mindig jó színésznő volt. Most is az. Pedig azt mondja: „Még nem vagyok kész, de már bírom a terhelést.”
Híres női négyes fogat tagja volt a főiskolán. Monori Lili, Schütz Ila és Gór Nagy Mária mellett rá is gyorsan felfigyelt a szakma. Ő volt „az első félvér nő” magyar kollégái körében. Legalábbis a hangja alapján.
A fiúk, gondolom, rajongva szerették.
Fene tudja!
Én tudom. Hallottam hírét. „A Pálos? Extra kategória!” – tartották sokan.
Ezt már csak akkor mondták, amikor beindultak. De addig! Én annyi mindennel el voltam foglalva! Az a fajta bizsergésem még nem volt meg. Csak később. Sportoltam, táncoltam, rajzoltam, nyelvet tanultam, gitároztam. Ez mind érdekelt is. De komolyan! Azzal, hogy milyen vagyok, milyen a hangom, nem foglalkoztam. Színházba jártam. Sokat. Valahogy megéreztem, hogy ez lesz a munkahelyem. Csak ahogy elnéztem az akkori művésznőket… magasak voltak, és gyönyörűk. Én meg nem voltam az. Vastag ajkak, göndör haj, ráadásul kicsinek képzeltem magam.
A Vígszínházban kezdett.
De még a színművészeti főiskola előtt. Jelmeztervező-gyakornokként. Ez volt a beosztásom. Mindent csináltam. Az érettségi után ugyanis iparművészetire akartam menni. Textil szakra. Nem indult. Közben megtudtam, hogy a Vígszínházba fiatalokat vesznek fel, akik értenek a viszkóz műselymektől kezdve sok más új anyaghoz. És a tervezéshez természetesen. 1964-et írtunk. Válogatás volt. Rajzokat vittem, amelyeken elcsodálkoztak. Nem tudták, hogy a Szépművészeti Múzeumba járok ájuldozni. Festményeken nézegettem a jóképű spanyol férfiakat, de főleg a ruhájuk szabását, meg a reneszánsz kosztümöket, hogy tudjam, hogyan van az ott összeapplikálva. Eléggé megdöbbentek a rajzaimon, azt kell, hogy mondjam. Szépek voltak.
A színművészetin már tudta, hogy milyen izgalmas lány?
Nem, de még a színházban sem, amikor már dolgoztam. Egyáltalán nem foglalkoztam ezzel. Voltak udvarlások, megkörnyékezések, dédelgetések, de engem inkább az érdekelt, hogy amit nyújtok, fent a színpadon, annak milyen hatása van, hogyan fogadják, mit szólnak hozzá. Amikor Montágh Imre, a beszédtanárunk behozott egy nagy Mambo magnót, amire rá kellett beszélnünk, hogy halljuk magunkat, azt hittem, elájulok.
A gyönyörűségtől?
Jaj, dehogy! Meg kellett ismernem a saját hangomat. Gór Nagy Mariét, Benedek Miklósét, Benkő Péterét és a többiekét ismertem, az enyémet nem.
Monori Liliről szeretném hallani. Milyen volt főiskolásként?
Szociális eset és hihetetlenül tehetséges. Ha olyan feladatot kapott, ami arcon csapta, zseniális volt. Ha nem szerette, pufogott, dobta, nem ment bele. Mi voltunk a kis renitensek. Monori, Schütz, Vallai Péter és Pálos.
Schütz Ila?
A József Attila Színházba kettőnket hívtak ki elsőnek zenés darabba. Én maradtam, ő ment a Madáchba. Imádtam énekelni, táncolni, éreztem, hogy a zenés színházé a jövő. Ila? Budaörsön próbáltuk az Akt hegedűvel című darabot. Tetszett neki a szerep. Örültünk, hogy együtt vagyunk. Szerintem nem akart meghalni. Baleset lehetett. Valószínűleg ivott egy keveset, és úgy ült be a fürdőkádba. A hajszárító okozta a halálát, de az hogyan került oda? Én azért döbbentem meg ezen, mert éppen akkor jó lelkiállapotban volt. Nem volt oka az öngyilkosságra.
Balázsovits Lajos? Tudták, hogy micsoda fiú van az osztályukban?
Hajaj! De facto! Szép arc, csodálatos alak. Párban vizsgáztunk Szép Ernő Azrájával. Ő volt Azra, én Leila hercegnő. Sokat játszottam, nagyon sokat.
Most mégis messziről jött vissza.
Tragédiák voltak a családban. Nem akartam és nem is bírtam volna színházzal foglalkozni. Úgy éreztem, megszűnt a játszókám. Azt hittem, soha többé nem lépek már színpadra. És négyéves kihagyás után ismét itt vagyok. Eszenyi Enikő hívott A testőrbe, aztán a Sógornőkbe. Beugrottam, és már egyre jobban élvezem.
Hogyan élte meg a kihagyott éveket?
Nehéz volt. Külföldi filmekben játszottam, mert az ment. Nem voltak körülöttem magyarok, az teljesen indifferens közeg volt. Krzysztof Zanussi új filmjében, az Éterben is játszottam. Németül. Egy intézmény főnökasszonya vagyok. Elég jó szerep. Egy norvég mesefilmben élő hollók között voltam furcsa leplekben. Volt egy dán film is, amely az idős Fred Astairt és Ginger Rogerst idézte meg. Melós volt, másfél órán át táncoltunk. A színház lelkileg nem ment. Nem volt erőm kiállni a nézők elé. Zenét már néha-néha hallgatok. Olvasni még nem tudok. Képtelen vagyok koncentrálni, inkább leteszem.
Fura volt először belépni a Pesti Színházba?
Annyira meglepődtem, hogy hívnak, hogy az örömig el sem jutottam. Be voltam tojva. Nem éreztem színpadszagot. A második felvonás azzal kezdődik A testőrben, hogy bent ülök a nyílt színen. Másfél-két méterre tőlem a közönség. Elsőre különös volt: ott is voltam, meg nem is. A Sógornőkben már olyanokat csinálok, hogy a kollégák is nevetnek. Én vagyok a tolókocsis nyanya. Sokat filóztam rajta. De nem az elején, akkor frászt kaptam. Hétfőn beugrottam A testőrbe, szerdán meg a Sógornőkbe. Kérdezték, bírom-e. Bírom. Megmozdult bennem a vágy. Megint tudnék lenni bármi. Papagáj, vamp, kamasz, szerelmes csaj, csimpilimpi. Voltak évek, amikor sok minden lehettem volna, de azt mondták, nem tudnak találni mellém valakit.
Ünnepelhetne is akár. Ötven éve vette át a színészi diplomáját.
Tényleg! Hatvankilencben végeztem. Emlékszem, Milan Kundera Hamis autóstop című novellájából akart tévéfilmet rendezi Dömölky János. Tahi Tóth Lászlóval játszottuk volna. Egyszer csak jött az üzenet, hogy nem lehet. Kundera miatt. De van egy másik emlékem is hatvankilencből. Prágában vendégszerepeltünk a színházzal, előadás után hosszasan beszélgettünk az ottani kollégákkal. Nem volt az olyan messze ötvenhattól. Volt mit megtárgyalni.
Felhozok pár filmet a múltból, jó? Eltávozott nap.
Gyönyörűség volt! Ifjonti, buzgó, forradalmi lélekkel csináltuk. Kovács Katival azóta is jóban vagyunk. Gimnazistaként a gyapjúfonóban dolgoztam. Mi szőttük bele a szép kockás szövetbe, hogy Made in England. A cérnázóban is voltam, tudtam a takácscsomót. Amikor Mészáros Márta odaállított bennünket a gép mellé, az ottaniak nagyon elcsodálkoztak, milyen ügyes vagyok.
Kakuk Marci?
Jaj, imádtam! Zenés volt. Fuldokoltunk a tolltól, úgy énekeltünk. Preparálták a ruhámat, mert Harsányi Gábornak a hajamnál fogva kellett végighúznia a fél falun. Így írta meg Tersánszky.
Felhőjáték?
Az melyik volt? A Maár Gyula, igen! Szerettem azt is.
Bors? Micsoda népszerű sorozat volt!
Verocska, a partizánlány. Imádtam, mert hősi halált halhattam.
Régi idők mozija?
Mándy! Írt egy olyat, hogy engem hurcolásztak a pacákok a Lukács uszodában. Nagyon jóban voltam Mándyval. Bírtam az intellektusát. Bájos, érzékeny, huncutkás, élcelődő embernek ismertem. De volt benne valami finom betyárság is. Adott egy anyagot, hogy bárhol, bármikor elmondhatom. Az anyjáról írta Arc a homokban címmel.
Másvalami, amire ugyanennyire büszke?
Zsurzs Éva rendezett egy tévéfilmet. Az volt a címe, hogy Ketrecben. Várom, hogy újra levetítsék. Egy iskolaigazgató-nőről szól, aki elrejti a húgát, mert terhes. Psota Irén volt az igazgató, én a húga. Amikor bemutatták a filmet, többen megállítottak az utcán, hogy mikor jön a baba. Pedig nem is volt pocakom. És egy fantasztikus előadás! Az utolsó zsidó Európában. Egy hentesnőt játszottam, élő hússal dolgoztam, és késsel mentem neki a férjemnek. Eszméletlen dolgok voltak benne, izgalmas munka volt.
És most? Mire számít? Hogyan tovább?
Nem tudom, mi lesz, de most jó. Szabad vagyok, mint a madár. Jöhet bármi. Négyéves az unokám. Azt kérdezi: „Zsuzsi, Zsuzsi, te nagymama vagy?” Igen, az vagyok. És az is örömmel. Mint színésznő.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.