Karel Gott nyolcvanasa és Trebbia-díja

v

A világhírű énekes július 14-én ünnepelte 80. születésnapját, és csaknem egy hónappal korábban rangos elismeréssel gyarapította az addig is rendkívül gazdag díjgyűjteményét.

A prágai vár Spanyol termében június 19-én tartott nagyszabású gálaesten immár 18. alkalommal adták át a Trebbia Európai Díjakat. Gott a nemzeti kultúrák közötti párbeszéd elősegítéséért vehette át az élet csíráját jelképesen védő, őrzőangyalt ábrázoló szobrocskát, Stefan Milkov szobrászművész alkotását Alekszandr Zmejevszkij orosz és Christoph Israng német nagykövettől.

A cseh csalogány

A Trebbia Alapítvány a cseh közszolgálati televízióval és a Miro Galériával együtt rendezte a díjátadó gálát, amely azonban több volt ennél, és nemcsak a bemutatott produkciók, hanem a jótékonysági árverés miatt is. De a központi mozzanat mégis az elismerés, amelyről a kultúra, az üzleti világ és a politika ismert személyiségeiből álló nemzetközi zsűri dönt. A cseh könnyűzene és szórakoztatóipar koronázatlan királyának ítélt díj indolása Karel Gott rendkívül szerteágazó népszerűsítégét domborította ki. „Prága aranyhangja vagy a cseh csalogány – így emlegeteik a legendás énekest. Az elbűvölő hangú és attraktív fiatalember gyorsan feljutott Európa zenei csúcsára, és milliók példaképévé vált. Dalait a világ számtalan országában játszották, és így van ez mind a mai napig, ő pedig még hat évtized múltán sem hagyja abba az éneklést. A határokon túl is jól ismert, s nagy elismerének örvend Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és a volt Szovjetunió országaiban is, minde miatt érdemes a nemzetküzi Trebbia-díjra.”

Jdi za štěstím

A Pilsenből induló Karel Gott villanyszerelőnek tanult, de csakhamar a zene felé fordult, és már 1963-ban Aranycsalogányt nyert, hogy aztán még több mint negyvenszer szerezze meg a közönségszavazással odaítélt díjat: 2017-ben a 42. alkalommal. A mostani elismerést leplezetlen örömmel köszönte meg, sajátos humorát is megcsillogtatva. „Igazán hízelgő, hogy tulajdonképpen milyen indoklással kaptam meg a Trebbia-díjat. Ugyanis engem mindig az érdekel a legjobban, hogy miért is ítélik nekem az egyes elismeréseket. Művészete nem ismer határokat – ez milyen csodálatosan hangzik. Vagy az, hogy a nemzeti kultúrák kölcsönös megismertetéséért és egybefonódásáért. Erre igen büszke vagyok. Továbbá hálás vagyok az embereknek, hogy még mindig hallani akarják a dalaimat. Nemcsak itthon, Csehországban és Szlovákiában, hanem Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Las Vegasban, New Yorkban, Moszkvában, Leningrádban – most Szentpétervár – és Tokióban is mindig nagy elismerésben részesítettek, mindez pedig ezt a díjat hozta meg számomra. A krédóm, ahogy éneklem is: Jdi za štěstím, azaz kövesd a szerencsédet; annak pedig elébe is kell, hogy menjen az ember.”

Visszafogott ünneplés

A díj nyomában pedig hamar elérkezett a 80. születésnap. Karel Gott annak idején a hatvanadikat és hetvenediket nagyszabású koncerttel ünnepelte meg, egész stadionokat megtöltő közönség előtt. Barátai és kollégái a legismertebb dalait énekelték, majd ő maga is csatlakozott hozzájuk, hogy közösen adjanak elő néhányat a legnagyobb slágerekből. Hasonló rendezvény idén is tervben volt, helyszínnek a prágai O2 Arénát szemelték ki, ám a művész legyengült immunrendszere miatt január elején arra kényszerült, hogy orvosai tanácsára visszamondja a fellépést. 2015-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, és bár kigyógyult a kórból, az maradandó nyomot hagyott, megrendült az egészségi állapota; ezért ritkított a fellépésein, s a kisebb rendezvényeket részesíti előnyben.

Hogy mégse maradjon jelöletlen a nyolcvanas, június 22-ére a Divadlo Na Jezerce színházba invitálta mintegy kétszáz barátját és kollégáját, itt nyílt lehetőségük felköszönteni barátjukat és neves kollégájukat. A vendégek között volt Bára Špotáková, a női gerelyhajítás kétszeres olimpiai és világbajnoka, valamint világcsúcstartója is, akihez nagyon közel áll a magyar nyelv. Kassai nagymamája ugyanis magyar volt, és az ő kedvéért Bára még egyetemista korában két évig magyarnyelv-tanfolyamra járt. Érdeklődésemre beszámolt arról, hogy a születésnapi ünnepségen magyar szavak is elhangzottak, amikor Ilona Csákovával és Štefan Margitával összetalálkoztak.

Emlékbankjegy és válogatások

Karel Gott nyolcvanasáról gyakorlatilag egész Csehország megemlékezett. Erre az alkalomra különleges emlékbankjegyet bocsátottak ki, amelyen az énekes képmása látható. Gott népszerűségét jól jelzi, hogy az összesen 5 ezer bankó néhány óra alatt gazdára talált, hosszú sorban várakoztak érte a legelszántabb rajongók, zuhogó esőben. 50 koronáért, tehát nagyjából 2 euróért árusították, és akár CD-ket is lehetett venni hozzá, hiszen lemezboltban volt kapható. A jubileumra két lemezt adtak ki Gott legkedveltebb dalaival, mindkettőn hallható a 14 éves lányával együtt énekelt, viszonylag új dala, a Srdce nehasnou (A szívek nem alszanak ki). A nagy születésnapi összegzésekből tudni, hogy az énekes népdalt, operettrészletet, balladát, countryt és sanzont is előadott hosszú pályafutása során, mintegy 1700 dalát rögzítették, s 50 milliónál is több album kelt el tőle. Számos filmszerepéről sem szabad megfeledkezni. A jubileum kapcsán a cseh közmédia górcső alá vette 379 cseh nyelvű dalának szövegét, s arra jutott, hogy a legtöbbször felbukkanó téma a szerelem: ez a szó 502 alkalommal fordult elő dalaiban.

A kettős apropó miatt szerettünk volna a Vasárnap olvasóinak interjút is készíteni Karel Gottal, ám folyton halasztani kényszerültünk a beszélgetést a sűrű programok és az énekes egészségi állapota miatt. Utóbbira az állandó elfoglaltság sem volt jó hatással. Az orvosok hiába tanácsolták neki, hogy mondja le a július 25-i fellépését a libereci Benátska! szabadtéri fesztiválon, nem hallgatott rájuk. Ahogy azt barátja és zenekarának tagja, Pavel Větrovec elmondta, hiába kérte sírva a felesége, Ivana is, Karel mindenáron fel akart lépni ezen a fesztiválon, ahol tízezer ember várt rá. Ám az utolsó zenekari próba után, július 24-én rosszul lett, s akut tüdőgyulladással kórházba került; ebből sajnos még mindig nem épült fel.

Kubány Éva

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?