A szeptemberben először megszólaló csengő nemcsak az ősz közeledtét jelzi, hanem azt is, hogy a laza nyári napokat felváltják a pontosan betáblázott szürke hétköznapok.
Van olyan gyermek, aki már várja az iskolát, hiszen szeretne találkozni az osztálytársaival, a többség azonban megnyújtaná a szünidőt, ha tehetné. A felnőttek viszonyulása az iskolakezdéshez szintén vegyes. Egyrészt örülnek, hogy végre helyreáll a rend, a felügyelet is nagy gond lehet nyáron, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a mókuskerék beindul. A legizgatottabbak talán a kicsi elsősök, akik számára a tanévvel új időszámítás kezdődik. Kötöttebb lesz a napirendjük, rengeteg iskolai szabályhoz kell alkalmazkodniuk, nagyobb felelősség hárul rájuk, és persze jönnek a házi feladatok!
Gyakran ilyesféle gondolatok járnak a szülők fejében, akár szorongás is kialakulhat belőlük. „Hogyan fog teljesíteni a gyerekem? Megtettem mindent, hogy sikeresen vegye az akadályokat? Fogja bírni az iramot?” Természetes, ha ezeket a kérdéseket feltesszük magunknak, hiszen a legjobbat szeretnénk. A gond leginkább az szokott lenni – és sajnos egyre gyakrabban –, amikor az iskolakezdést képzeletbeli léchez hasonlítják a szülők, amelyet már kezdetkor át kell ugrania minden elsősnek. A teljesítmény fókuszba helyezése óriási stresszt okoz. A mai szülők többsége Vekerdy-rajongó, de még neki sem hiszik el, hogy nem jó, ha az első osztályban karácsonyra írnak-olvasnak a gyerekek. Az első félév végére sem kell okvetlenül átvenni az összes betűt, sőt! A tanterv ebben rugalmas, és természetesen az osztály összetételétől függ a tempó, semmiképpen nem érdemes sietni vele. Az első két hónap az írás-olvasás előkészítésével kell, hogy teljen, valamint a beilleszkedéssel. A teljesítményt nagymértékben befolyásolja, mennyire érzi magát jól az iskolában a gyermek, megértette-e a szabályokat, tudja-e követni az utasításokat, világosak-e a kijelölt határok. A pedagógus ebben kulcsszereplő, de a szülői támogatás, a bizalom is rendkívül fontos. A gyermek akkor fogja magát biztonságban érezni az iskolában (is), ha észszerű, világos keretek között szabadon tevékenykedhet, s közben örömét leli abban, amit csinál. Ez a tanulás lényege.
Az első osztály ebben valóban mérföldkőnek számít. A szilárd alapok lerakása mellett pozitív viszony alakítható ki a tanuláshoz a gyermek természetes kíváncsiságát, érdeklődését figyelembe véve, amelyre a következő évfolyamokban tovább építkezhet. Ha az első évfolyamban, a pedagógusnak a szülővel közösen sikerül ezt az attitűdöt közvetítenie, az iskola csodálatos hellyé válhat, ahol a tanulás nem munka lesz, hanem inkább játék. De fontos elfogadni, hogy mindenki a maga képességei szerint vesz részt a játékban, és a saját tempójában halad előre az úton. Ne másokhoz mérjük a teljesítményét, hanem önmagához.
Amiben jó, azt dicsérjük. Fokozatosan hagyjuk önállósodni, a saját érdekében. Amivel nehezebben boldogul, abban segítsük, bátorítsuk. Mivel az első osztály átmenet az óvodából az iskolába, a szabad játékra otthon is maradjon ideje. A tanulási idő otthon (ha szükséges), ne haladja meg az egy órát; teljesen felesleges többet nyúzni, épp ellentétes hatást fog kiváltani. Nem szerencsés más osztályok, iskolák haladási ütemét, módszereit összevetni a sajátunkkal. Ahány osztály, iskola, annyiféle csoport. Ahány tanár, annyiféle módszer. A lényeg, hogy az iskolakezdéshez a gyermek pozitív érzelmeket társítson, megérezze a tanulás örömét, legyenek apró sikerei. A jó kezdet fél siker. Talán ebben a helyzetben még több is.
Sikeres és boldog tanévet mindenkinek!
A szerző pedagógus, a MinorityKids és a Nyitnikék projekt munkatársa, valamint a NewEdu PT alapítója.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.