Tizenhárom, péntek

Tizenharmadikán államvizsgáztam német irodalomból, s mit ad az ég, tizenharmadik voltam a névsorban. „Ha 13 órakor hívnak be, akkor rögtön megfutamodom.” Nem vagyok babonás, de rögvest ez villant át az agyamon, és már lódult is a lábam, de valami visszatartott. Nem lehetek gyáva! Legfeljebb jövök majd még egyszer. Néztem az órámat, a mutató egyre közelített, majd túl is haladt, de nem sokkal. Nyílt az ajtó, s hallottam a nevem, szinte visszhangzott. Ahogy beléptem, a vizsgáztató az asztalon lévő papírkupacra mutatott, húzzak egy kérdést. A további fejleményeket lerövidítem: a vizsga sikerült, jelesre.

Azóta eszembe se jutott, hogy a babonára gondoljak ezen a napon. Olyannyira, hogy az ezredfordulón október 13-án repültem haza a sydney-i olimpiáról. Még akkor sem szorongtam, ha tizenharmadika péntekre esett, mint az idén szeptemberben (és majd még egyszer fog, decemberben). Mindaddig, amíg néhány éve a parkolóban nekem nem hajtott egy nyakkendős, fehér inges úriember. Azóta nem tudom, mit is higgyek.

Mi a baj vele?

Szóval: pénteken épp 13-a lesz. Ha a péntektől való rettegés eredetét keressük, eszünkbe juthat, hogy a 19. századig ez volt a hóhér napja, ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket. S úgy tartják, Jézust pénteken feszítették keresztre. És ha a 13-as számtól való viszolygást kutatjuk, előbukkan, hogy az utolsó vacsora asztalánál épp ennyien ültek, tizenharmadikként a mesterét később eláruló Júdás. Innentől datálódik, hogy balszerencsét jelent tizenharmadikként leülni az asztalhoz; a francia etikett tiltja is, hogy ennyien legyenek egy vacsorán vagy ünnepségen. A 19. és 20. század fordulójától érvényes társadalmi szokás, hogy ilyen esetben hívjanak egy professzionális vendéget (quatorzièmet) tizennegyediknek. S olyannyira elharapódzott ez a jelenség, hogy Herbert Hoover, az USA 31. elnöke nemes egyszerűséggel törölte a találkozót, ha a Fehér Házban épp 13-an jelentek meg. Utódja, Franklin D. Roosevelt ilyen esetben a titkárnőjét is odaültette az asztalhoz.

Triszkaidekafóbia

Így nevezik a 13-as számtól való félelmet, amely egyeseknél fóbiává fejlődött. A legismertebb emberek között is több triszkaidekafób akadt: a két amerikai elnököt már említettük, de közéjük tartozott Kolumbusz Kristóf, Napóleon, az író Mark Twain és Winston Churchill is. Utóbbi soha nem ült repülőgép vagy színház 13. sorába.

A számhoz kötődő babona miatt az Egyesült Államokban és sok más helyen egyszerűen nincs 13. emelet a szállodákban, a Las Vegas-i kaszinókban, a kórházakban hiányzik a 13-as szoba, a repülőben nincs 13. sor, a hajókon 13-as kabin, a Forma–1-ben sincs 13-as számú autó. Érdekesség, hogy amikor még volt, két versenyző is halálos balesetet szenvedett ebben ülve. Németországban felmérést végeztek, amely kimutatta, hogy sokkal kevesebben lottóznak, ha péntek 13-ára esik.

Nem minden sportoló fél

A leghíresebb csapatokban általában a tartalékosok öltik magukra a 13-as mezt, ha egyáltalán van ilyen. Ám ellenpélda is akad: a németek egykori világ- és Európa-bajnok labdarúgója, a „bombázó” Gerd Müller, akinek nevéhez számos rekord fűződik, ezzel a számmal lőtte a gólokat. Utódja, az ugyancsak világbajnok Thomas Müller, aki ráadásul 13-án született, a válogatottban ugyancsak a 13-ast öltötte magára (a Bayernben 25-ös). Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) a világ egyik legjobbja, Wilt Chamberlain viselte a „szerencsétlen” számot. Ennek alapján akár ki is fordíthatjuk a babonát, s pozitív fényben láthatjuk ezt a számot, hátha ugyanígy kacsint vissza ránk.

Wagner esete

Richard Wagnert egész életében üldözte a 13-as szám. A nagy zeneszerző 1813-ban született (ennek összege 13), neve 13 betűből áll, 13 operát írt, a Tannhäusert 1844. április 13-án fejezte be. Wagner politikai okokból 13 évig nem térhetett vissza Németországba, barátja, Liszt Ferenc utoljára 1883. január 13-án látogatta meg Velencében, egy hónap múlva, február 13-án pedig meghalt.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!