Az elkerülhetetlen felújítás

fe

Használt lakás vagy ház vásárlásakor a felújítást általában nem lehet elkerülni. A költöztetés lebonyolítására, ingóságaink elszállítására igénybe vehetjük egy cég szolgáltatásait, de a kisebb felújítási munkákat magunk is elvégezhetjük.

Jó állapotú használt lakás vagy ház vásárlásakor nincs szükség komolyabb festéssel, burkolással, esetleg átalakítással is járó felújításra. A beköltözés előtt azonban ilyen esetben sem tekinthetünk el néhány fontos teendőtől. Minden esetben nézzük át a lakást, és figyeljünk a „rejtett” hibákra. Előfordulhat ugyanis, hogy az előző tulajdonos egy régi beázást, esetleg festékhibát szőnyeggel vagy bútorral takart el.

Nagyobb átalakítás nélkül

Első dolgunk az alapos takarítás legyen, amely főként a fürdőszoba kádjának, a zuhanytálcának, és a fürdőszoba mosdókagylójának alapos fertőtlenítését, a padlók feltakarítását, valamint a konyhai mosogató és a hozzá tartozó gáztűzhely tisztítását jelenti. A tisztálkodás és a főzés feltételeinek megteremtése s a szobák bútorainak elrendezése után beköltözhetünk, esetleg még a felmerülő kisebb javításokra is sort keríthetünk. Lakás vagy ház vásárlásakor olyan átadás-átvétel is szükséges, amely tartalmazza a gáz-, villany- és vízóra átadáskor rögzítendő állását.

A beköltözés után az ajtók zárcseréje sem kerülhető el. Ez abban az esetben is indokolt, ha teljesen új építésű lakás első tulajdonosai vagyunk, hiszen nem lehetünk biztosak benne, hogy valaki korábban nem fért hozzá egy kulcshoz.

Ha falat is kell bontani

Időt és pénzt takaríthatunk meg, ha részletesen megtervezzünk a renoválás lépéseit.

1 Első és legfontosabb teendőnk a vezetékrendszerek – elektromos vezetékek, vízhálózat, fűtésrendszer – állapotának felmérése. A vezetékeket évtizedekkel ezelőtt kisebb terhelésre alakították ki, így az esetek többségében cserére szorulnak. Mivel az ilyen cserék általában a falak részleges bontásával járnak, ezeket a munkálatokat az elsők között kell elvégeznünk.

2 Az optimális helykihasználás és a nyitott beltér kialakításának szempontjait szem előtt tartva lebonthatjuk az erre kiszemelt válaszfalakat. A lehetőségek azonban korlátozottak, hiszen a főfalak nem bonthatók.

3 Érdemes a régi ajtók-ablakok – főként az utóbbiak – cseréjét is megfontolnunk. Az ablakcsere sok esetben kőművesmunkával is jár, így ezt ajánlatos a falak vakolatának javítása és a festés előtt kiviteleznünk.

4 A falak rendbetételét és festését az ajtók-ablakok felületi kezelése, majd a padló rendbetétele követi. A tölgyfa vagy más fa alapanyagból gyártott régi parketták felcsiszolhatók, és lakkozással újjávarázsolhatók. Igényes felújításkor könnyen takarítható és tartós hidegburkolók vagy jó minőségű laminált padlóburkolatok lerakása sem kerülhető el.

Forrás: cafeblog, thermopaint

A teljes írás a VasárnapHáztartás mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?