Sólymos: Valósággá válik a PET-palackok és fém italdobozok visszaváltása

Sólymos László

Szlovákia Közép-Európában elsőként vezeti be az italcsomagolás betétdíjas rendszerét. A parlament ma elfogadta a zöldtárca italcsomagolásra vonatkozó betétdíjas rendszerről szóló új törvényét. Az új jogszabályt alkotmányos többséggel 121 honatya szavazta meg.

"Messze nem én vagyok az első környezetvédelmi miniszter, aki a PET-palackok és fém italdobozok visszaváltását javasolja. Viszont nagyon örülök, hogy az első vagyok, aki a visszaváltást megvalósíthatóvá tette Szlovákiában. Ez egy nagy lépés egy zöldebb és tisztább Szlovákia érdekében.“ - mondta Sólymos László, kormányalelnök és környezetvédelmi miniszter.

Az új jogszabály 2020. január 1-én lép érvénybe. Az első visszaváltásra, a betétdíjas rendszer beállítása, beleértve a visszaváltó automaták, valamint a logisztikai rendszer kiépítését követően 2022-ben kerül sor. A jogszabály a PET-palackok esetében 12, a fém italdobozok esetében pedig 10 centes betéti díj bevezetésével számol. Az új jogszabály szerint a visszaváltást nem minden üzletnek lesz kötelessége bevezetni. Csak a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek számára lesz kötelező. De feltételezhető, hogy idővel a kisebb boltok is csatlakoznak a rendszerhez.

Az új jogszabály célja, hogy jelentősen csökkentse az eldobott PET-palackok mennyiségét. Jelenleg évente közel egymilliárd PET-palack kerül a szlovák piacra. Ebből mintegy 400 millió hulladéklerakón, vagy ami még rosszabb, a természetben, a folyókban és az utak mentén végzi. A visszaváltásnak köszönhetően az italcsomagolás 95 %-a oda kerülhet, ahova való, vagyis az újrafeldolgozó létesítményekbe.

Ma nem létezik Európában más bevált módszer, amellyel a PET-palackok újrahasznosításának mértékét maximalizálni lehetne. Európa 10 országában vezették be eddig a visszaváltást. Ebből öt ország 99%-os, illetve magasabb arányt ért el a PET-palackok újrahasznosításában. A másik öt országban ez az arány 80%-nál magasabb, közelednek a 90%-hoz. Másrészt viszont nincs olyan ország, ahol nincs palackvisszaváltás, de elérné 90%-os újrahasznosítást, amely Szlovákia célja is.  

A zöldtárca vezetője 2018 végén mutatta be azt az új jogszabály-javaslatot, amely a Környezetpolitikai Intézet tanulmányára épül. Azóta a visszaváltás bevezetése megszerezte a horgászok, a mezőgazdászok, a vízgazdászok, a természetvédők és a turisták szakmai és önkéntes szervezeteinek nyílt támogatását. A tervezet megkapta Szlovákia legnagyobb üzletláncainak támogatását is.

Így mindenki – a nyilvánosság, a civil szféra, és még a magánszektor is fokozatosan tudatosítja felelősségét a környezet védelmével szemben. A visszaváltás bevezetésének elfogadtatása egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Szlovákiában a környezetvédelem már nem a társadalom érdekeinek perifériáján fog állni“ – egészítette ki a zöldtárca vezetője. „Mi azonban nem ülünk a babérjainkon, folytatni fogjuk azoknak az intézkedéseknek a  bevezetését, amelyek célja, hogy Szlovákiában keletkező hulladék minél nagyobb részét osztályozzuk, újrahasznosítsuk azért, hogy minél kevesebb kerüljön a hulladéklerakókba“.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?