Tomi Kid következő célja az olimpia

Tomi Kid
Taksony |

Kovács Tamás világ- és Európa-bajnok, Szlovákia legsikeresebb ökölvívója. Eredményeire büszke, mégsem azokat tartja a legnagyobb sikernek, inkább azt, hogy létrehozta a Tomi Kid Akadémiát, és több fiatalnak segített a felemelkedésben, abban, hogy sikeres sportoló legyen vagy egyszerűen csak jobb emberré váljon a sport által. A következő célkitűzése kijuttatni két tanítványát a 2020-as olimpiára.

„A legnagyobb sikerem, vagyis a siker titka, hogy soha nem adom föl. Ha valamit a fejembe veszek, addig hajtok, amíg el nem érem. Kitartó vagyok, azt hiszem, ez a legnagyobb sikerem, a legnagyobb erősségem” – fogalmaz Tomi Kid. Szavainak kézzelfogható bizonyítéka az a négyszintes sportkomplexum, amit három évig tartó kemény munkával, egy régi magtár átalakításával, önerőből hozott létre édesapja, keresztapja, nagybátyja és egy jó barátjuk segítségével. A földszinten egy nappali bár van, az akadémia tagjai, a barátok találkozóhelye. Az első emeleten egy 300 és egy 200 négyzetméteres bokszterem, a másodikon 300 négyzetméteres fitneszterem, fölötte 180 négyzetméteres „kardiozóna” található, továbbá egy ugyancsak 180 négyzetméteres crossfitszoba és szauna. Az épületben lakószobákat terveznek kialakítani a sportolók részére.

Legtöbb a 6–9 éves

Jelenleg 83 tagja van az akadémiának, a legtöbben a Tomi Kid Juniorba, a 6–9 évesek csapatába tartoznak, melynek csapatkapitánya Kovács Tamás fia, Krisztián. Tomi Kid hangsúlyozta, feleségével, Dominikával ügyelnek arra, hogy a 8 éves fiúnak normális gyermekkora legyen, nem erőltetik, hogy ő is bokszoló legyen, de ideje nagy részét a szüleivel tölti, tulajdonképpen az akadémiában nőtt fel, és végignézte, mi lett a romos épületből, így ő is a sajátjának érzi, és természetes számára, hogy sportol. A gyerekek további két korcsoportba osztva edzenek: a 9–13 évesek és a 13 éven felüliek csoportjában. Vannak, akik hobbiszinten űzik az ökölvívást, és van két élsportoló. Tomi Kid legújabb célkitűzése kijuttatni őket az olimpiai játékokra, amelyre, úgy érzi, reálisak az esélyek.

Két olimpikonjelölt

Egyikük Tankó Vilmos, aki nyolcévesen Tallóson, Karácsony Laci bácsinál kezdett edzeni. Az egykori csehszlovák válogatott bokszoló tanította neki az alapokat, ő vezette be a boksz világába, és neki köszönheti, hogy 2011-ben Tomi Kidhez került. A 16 éve az ökölvívásnak élő fiút az hajtja előre, hogy egy szebb jövőt hozzon létre saját maga és családja számára. A szeptember 7. és 21. között zajló jekatyerinburgi ökölvívó-világbajnokságon szeretne jó eredményt elérni, a következő cél a részvétel a 2020-as olimpián.

Az alsószeli Csemez András, 21 éves. Bokszolni 10 évesen kezdett egy galántai klubban, 3 évvel később került Kovács Tamáshoz. Korábban egy autóbalesetben eltört két nyakcsigolyája, és több komoly sérülése volt. A sportnak, a támogató családi háttérnek és Tomi Kidnek köszönhetően – aki, mint fogalmazott, akkor is mellette volt, amikor senki más –, egy évvel később megnyerte az Európa-bajnokságot. Idén a világbajnokságon is szeretne érmet szerezni, majd a boksz mellett egy masszőrtanfolyamot elvégezni, később fizioterápiát tanulni. Mindent megtesz azért, hogy ő is ott lehessen az olimpián.

Jó bokszoló, jó ember

Kovács Tamás edzőként azt tartja a legfontosabbnak, hogy ne csak jó bokszolót, hanem jó embert is faragjon a tanítványaiból, ami mindig nehezebb feladat. „Azt tudom, mi a recept arra, ha valakit meg akarok tanítani bokszolni, fel akarom készíteni a mérkőzésre, vagy bajnokot akarok belőle csinálni. A nap 24 órából áll, ebből 4 óra az edzés, de 20 órán át kell különlegesnek lenni, másképp élni, ha valaki sikeres akar lenni. Hogy miért jönnek hozzám a srácok, azt nem tudom, de tudják, ha gond van, rám mindig lehet számítani. A fiataloké a jövő, minden tudást át kell nekik adni, ez az öregek feladata.”

Tomi, a pótapa

Tomi Kid elárulta, gyakran többet tud a tanítványairól, mint a szüleik, néha második szülőnek érzi magát. „Azt mondják, olyan vagyok, mint a mágnes, aki vonzza a problémás gyerekeket. Tudják, hogy jó helyen vannak. Nem mondom, hogy mindenkin segítek, de általában sikeresek vagyunk. Nem mindenkiből lesz sikeres bokszoló, de ha például befejezi az iskolát, jó szakember lesz belőle, vagy rendes életet él, már az is győzelem.” Az egyik legnagyobb eredménynek azt tartja, amikor 13 éves tanítványa a rákbetegségből felépülve 13 hónappal a kezelés után 3. lett az Európa-bajnokságon. „Tudom, hogy a sport mennyit segít a személyiségfejlődésben, rendszerességet visz a gyerekek életébe, rengeteget fejlődnek mentálisan, sokat számít a nevelésben.” Kovács Tamás úgy lett bokszoló, hogy édesapját, Kovács Pál egykori csehszlovák bajnok ökölvívót követte, beleszületett a boksz világába. „Mindig olyan akartam lenni, mint apu, mindig bokszolni akartam, jártam az edzéseire, a mérkőzéseire. Versenyszerűen fociztam és sakkoztam, mégis mindig bokszoló akartam lenni.” Tomi Kid négy évvel idősebb bátyja is követte az apja példáját a családban. „Sajnos, anyu megszenvedte a magáét.”

Nem szabad feladni

Kovács Tamás elmondta, szülei mindig támogatták, de igazából saját maga tervezte az életét. A szülői nyomás ellenére ahelyett, hogy főiskolai tanár lett volna, úgy döntött, rendőr lesz, közben bekerült a válogatottba. Amatőr ökölvívóként úgy döntött, profi bokszoló lesz, és lett is. Világbajnoki és Európa-bajnoki címét is úgy szerezte, hogy saját magát menedzselte. Amerikában 65 ezer ember előtt bokszolt a világ legnagyobb címéért, 10 bajnokot nevelt föl, akik az Európa-bajnokságról hoztak érmet. A Szlovák Ökölvívó-szövetségben – melynek 2 éve az elnöke – senki nem ért el annyi eredményt, mint ő. „Nem szabad soha visszalépni, mindig előre kell menni” – vallja Tomi Kid.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?