Lírai est Pereden

Lírai est Pereden
Pered |

A galántai gimnázium Tsízió Diákszínpada és a Paradigma zenekar vasárnap közös lírai estet tartott a peredi kultúrházban. A két éve alakult zenekarnak komoly terve van, CD-t szeretne kiadni.

A Tsízió Diákszínpad előadásában már olyan egész estés előadásokat láthatott a közönség a régióban több alkalommal is, mint a Hair, a Jézus Krisztus szupersztár. „Tavasszal Radnóti Miklós verseiből készítettünk kisfilmet Berényi Kristóf, az iskola volt diákja rendezésében, akinek ez volt az egyetemi felvételi pályamunkája. Úgy gondoltuk, ha már elkészült az összeállítás, kezdeni kellene vele valamit, így jött létre a ma esti előadás Oly korban éltem címmel” – mondta el Ollé Krisztina, a diákszínpad vezetője, a Kodály Zoltán Gimnázium tanára. A nézők Radnóti verseit hallhatták, láthatták szereposztásban, zeneszámokkal kiegészítve. A Tsízióban a zenés darabok előadásához ügyes zenészekre, énekesekre is szükség volt, így két évvel ezelőtt Ollé tanárnő megszólította Molnár Ritát, Molnár Zsófiát és Morvay Csabát, a gimnázium diákjait, vegyenek részt az előadásokban. Molnár Rita hobbiszinten foglalkozott versek megzenésítésével, így készült el József Attila Szavak és Radnóti Miklós Péntek című versének zenei változata, majd jött az ötlet, hogy alapítsanak zenekart. Önálló műsorral az iskola nyílt napján léptek fel először tavalyelőtt, majd beneveztek a Tompa Mihály Országos Versenybe, ahol hatalmas sikert arattak. „Olyan jól sikerült a közös munka, hogy ez lett belőle” – mondta Molnár Zsófia. Időközben Duba András is csatlakozott hozzájuk, aki szintén a gimnázium diákja. A két fiú gitáron kíséri az énekes lányokat, de kajont és zongorát is szeretnének megszólaltatni zeneszámaikban, és elkészítették első saját szerzeményüket is, melyhez a zenét és a szöveget is közösen írták. Szerepeltek a Gombaszögi Nyári Táborban, a Duna Menti Tavasz Gyermekszínjátszó- és Bábcsoportok Országos Seregszemléjén, az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetemen és az alistáli Szent István-napokon. Legnagyobb álmuk – ami lassan megvalósulni látszik – kiadni egy lemezt, melyhez fel is vették az első számot, Ady Endre Őrizem a szemed című versének megzenésített változatát. „Emellett olyan megzenésített versek lesznek rajta, amelyeket mi a legjobbnak ítélünk, a számunkra a legfontosabbak vagy a legszebbek, és lehet, hogy lesz rajta több saját számunk is” – fogalmazott Molnár Rita. A zenekar tagjai elmondták, nagyon sokat köszönhetnek tanárnőjüknek, aki elindította őket, és aki gondoskodik róla, hogy lehetőleg minél többször kapjanak alkalmat a bemutatkozásra a környéken. A legtöbb kritikát és segítséget szüleiktől kapják, és egy ideje Buják Andor, a Ghymes együttes egykori tagja is foglalkozik velük. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?