A tanúk szerint hamisak Marián Kočner váltói

Marián Kočner a tárgyaláson TASR felvétel
Pozsony |

Kedden is folytatódott a televíziós váltók hamisításával kapcsolatos per. A tárgyaláson jelen volt Marián Kočner, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított nagyvállalkozó.

A keddi tárgyalási napot is a szigorúan őrzött pozsonyi Igazságügyi Palotában rendezték. A bíróság előtt vallomást tett Zuzana Ťapáková, a váltóhamisítási ügyben sértettként szereplő Markíza Televízió egykori vezetője is. A törvényszék előtt elmondta, a kérdéses váltók létezéséről nem volt tudomása. A tévétársaság jelenlegi vezérigazgatója, Matthias Settele is a bíróság elé állt. Vallomása egybevág Ťapákováéval. „Amikor 2016 novemberében tudomást szereztem a váltókról, utasítást adtam a vonatkozó dokumentumok átvizsgálására, de semmit sem találtunk” – mondta Settele.

A keddi tárgyalási napon folytatta vallomását Peter Tóth egykori újságíró és titkosszolgálati munkatárs is. Tóth közvetlen munkatársa és közeli barátja volt Kočnernek. A tárgyalás ezen, több mint 3 órás része azonban nem volt nyilvános. Minderre az ügyész szerint azért volt szükség, mert Tóth vallomása olyan ügyeket is érinthet, amelyekben még folyik a vizsgálat.
Kočner azzal igyekszik védekezni, hogy az újságírók és a Markíza ellen támad. A vádlott minden tanúhoz sok kérdést intéz és hosszasan kommentálja a vallomásokat.

A váltóhamisítási ügy másik vádlottja, Pavol Rusko, a Markíza Televízó egykori vezetője és korábbi gazdasági miniszter nem vett részt a tárgyláson. 

Kočner a tárgyalás további napjain is részt vesz. A hatóságok ennek ellenére elutasították, hogy egy pozsonyi börtönbe helyezzék őt át. 

A per októberben folytatódik és decemberig tart majd. Valószínűsíthetően leghamarabb a jövő év elején várható döntés, de ha a vádlott, vagy az ügyészség fellebbez, akkor ez az ítélet nem lesz jogerős. A vád szerint Kočner és Rusko közösen 69 millió euró értékben készítettek hamis váltókat, amelyeket visszadátumoztak és be akarták azokat vasalni a televíziós társaságon.

Az Alkotmánybíróság kedden egyébként elutasította a váltóhamisítási és a Kuciak-gyilkosság ügyében is gyanúsított Kočner azon panaszát, amelyben a vizsgálati fogságba helyezését kifogásolta. A korábbi törvényszéki döntés szerint azért van szükség Kočner fogva tartására, mert fennáll a szökés veszélye.

(DenníkN, Sme)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?